hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Júliustól nem tudja megvédeni a szakszervezet a dolgozót

  • Viszló László

Hiába jogsértő a munkáltató munkavállalóival szemben, a szakszervezet tehetetlen, legalábbis az új Munka törvénykönyve értelmében. Mi változik még?

A jelenlegi és az új Mt. is kiemelt munkajogi védelemben részesíti a szakszervezeti tisztségviselőket, azaz többek között a felmondás előtt a munkáltatónak be kell szereznie a felsőbb szakszervezeti szerv hozzájárulását. Ha a szakszervezet megtagadja az előzetes hozzájárulása kiadását, azt a munkáltató vagy tudomásul veszi, vagy ha vitatja annak jogszerűségét, a nyilatkozat pótlása céljából bírósághoz fordulhat. Ha a munkáltató figyelmen kívül hagyja a szakszervezet nemleges nyilatkozatát, az ilyen előzmények után kiadott felmondás érvénytelennek minősül. Ez akkor is igaz, ha esetleg utólag mégis megszerzi a szakszervezet hozzájárulását.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szolárkezelő egyéni vállalkozó támogatása

Szipszer Tamás

adószakértő

Kapott támogatás katabevétel-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 július
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close