Indoklás nélküli kirúgás, egyenlő bánásmód – iránymutató ítélet a Kúriától

Megosztás Tetszik

Betegsége miatt nem tudta ellátni a rá osztott feladatot, ezért bocsátották el – állította egy munkavállaló a Kúriának beterjesztett felülvizsgálati kérelmében. Az ítélet támpontot jelenthet abban, kinek, mit kell bizonyítania, hogy megfelel vagy sem a munkáltató eljárása az egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseknek.

A felperes 1999. március 1-jétől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában. Az alperes a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát 2011. március 29-én kelt, és 2011. március 31-én közölt felmentésével a 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. paragrafus (1) bekezdésének b) pontja alapján indokolás nélkül szüntette meg.

A felperes gyermekparalízis betegségben szenved, továbbá csökkent hallású, ezért fülhallgatót visel. Keresetében az alperes jogellenes jogviszony-megszüntetésére tekintettel annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte. A megismételt eljárást követően az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A felperes felülvizsgálatot kért a Kúriától, a legfelsőbb bíróság pedig ítéletében megalapozottnak találta a kérelmet. A felperes felmentése közlésének időpontjában a Ktjv. 8. paragrafus (1) bekezdésének b) pontja alkalmazandó volt, vagyis az alperes joggyakorlása önmagában nem rendeltetésellenes az Mt. 4. paragrafusának (2) bekezdése alapján azért, mert olyan időpontban hozta meg a felmentésről szóló döntést, amely által a felperes jogviszonya a 8/2011. alkotmánybírósági határozat kihirdetését követően, de a Ktjv. 8. paragrafus (1) bekezdésének b) pontja megsemmisítését megelőzően szűnt meg.

A felperes az eljárás során és a felülvizsgálati kérelmében is állította, hogy a munkáltató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és intézkedése rendeltetésellenes is volt. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 19. paragrafusa a bizonyítás szabályait rögzíti. Ennek (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek, vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosultnak kell valószínűsítenie, hogy a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte, vagy – közérdekű igényérvényesítés esetén – ennek közvetlen veszélye fenyeget, és a jogsérelmet szenvedő személy vagy csoport a jogsértéskor – ténylegesen vagy a jogsértő feltétezése szerint – rendelkezett a 8. paragrafusban meghatározott valamely tulajdonsággal.

A 19. paragrafus (2) bekezdése értelmében pedig az (1) bekezdésben foglaltak valószínűsítése esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy a jogsérelmet szenvedett fél vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosult által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani.

Az egyenlő bánásmód megsértése esetén érvényesülő kimentéses bizonyítás alapján a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy hiányzik az okozati összefüggés a hátrány és a védett tulajdonság között, tehát nem valósult meg diszkrimináció (EBH2015.M24.). A felperes a felülvizsgálati kérelmében fentiekre figyelemmel helytállóan hivatkozott arra, hogy téves volt a bizonyítási teherre történő kioktatás, ami lényeges eljárási szabálysértés. A felperes az eljárás során nemcsak valószínűsítette, hanem bizonyította az egészségi állapotát, fogyatékosságát (paralízis és csökkent hallás), és azt is, hogy hátrány érte, hiszen a jogviszonyát megszüntették. Az alperesnek tehát azt kell bizonyítania, hogy a felperes jogviszonyának megszüntetése nem állt összefüggésben az egészségi állapotával.

Az MK. 95. számú állásfoglalás szerint a rendeltetésellenesség akkor állapítható meg, ha a körülmények arra engednek következtetni, hogy a jogviszony alanyainak joggyakorlása az ügyben alkalmazandó (Ktjv. 2. §, Ktv. 71. §) régi Mt. 4. paragrafusának (2) bekezdésében foglalt, jogellenes célok elérésére irányul. Ezért a rendeltetésellenességet megalapozó tényeket az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania (Pp. 164. §).

A felperes az eljárás során nem tudta bizonyítani, hogy az ügyészségi vizsgálatban való érintettsége lett volna a jogviszony-megszüntetés tényleges indoka, ebben a körben állítását egyetlen tanúvallomás sem támasztotta alá, így az eljáró bíróságok helytálló döntést hoztak, amikor ezzel összefüggésben nem állapították meg a rendeltetésellenes joggyakorlást. A megismételt eljárás során azonban – a bizonyítási szabályok szerint – értékelni kell, hogy az alperes az irányadó jogszabályoknak megfelelő munkakörben fennálló betegségeinek megfelelően foglalkoztatta-e a felperest, illetve, hogy az állított munkamegtagadást indokolhatta-e a felperes fizikai, illetve egészségi állapota. Munkamegtagadásról, vagyis egy utasítás megtagadásáról ugyanis nem lehet szó olyan esetben, amikor a munkavállalót egészségi állapota teszi alkalmatlanná a rá bízott tevékenység ellátására.

OLVASSA EL munkajogász szakértőnk cikkét is a témában:
Tévhitek a munkahelyen az egyenlő bánásmódról és a diszkriminációról