Gyermeknevelés és munkavégzés: ezekre a szabályokra kell figyelemmel lenni

  • dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd

Kisgyermek(ek) nevelése mellett számos élethelyzet adódhat, amikor a munkavállaló nem, vagy csak nehézségek árán tudja ellátni munkaköri feladatait. Mindez egyedülálló szülőként még nehezebb. Ugyanakkor, ha a munkáltató és a munkavállaló kölcsönösen figyelnek egymás érdekeire, nyitottak az együttműködésre, abban az esetben megtartható az egyensúly és minden nehézség megoldható. Még a munkába visszatérő kismama foglalkoztatása is, aki éppen „beszoktatja” a kisgyermekét a bölcsődébe, óvodába, és aki sokszor kénytelen otthon maradni gyermeke(i) betegsége miatt.

Általános magatartási követelmény, miszerint a munkáltató és munkavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően köteles eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működniük, és nem lehet olyan magatartást tanúsítaniuk, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat.

Olvassa el az Adózóna „Munkaügyi teendők az év elején”, „Minimálbér-emelés: kell-e szerződést módosítani, mikor adható kisebb összeg?” és „Adózási, munkajogi szabályok magyar munkavállaló tartós külföldi munkavégzésekor” című írását!

Ebből az is következik, hogy a munkarend meghatározása során lehetőleg figyelembe kell venni a gyermekét nevelő munkavállaló helyzetét, életkörülményeit, biztosítva a jelenlétet például egy szülői értekezleten, óvodai, iskolai ballagáson. Ez nem azt jelenti, hogy a munkáltató nem rendelhet túlmunkát adott napra, azonban mérlegelnie kell, hogy adott intézkedése nem aránytalanul sérelmes-e a munkavállalóra nézve, illetve azt nem tudná-e másként megoldani. Így például azzal, hogy másnak rendeli el a túlmunkát vagy a rendes munkaidő kezdetét megelőzően és nem annak befejezését követően kötelez rendkívüli munkaidőre.

Az alapelvekből következően ügyelnie kell a munkáltatónak az egyenlő bánásmód követelményének megtartására is, így nem tehet különbséget a munkavállalók között azok anyasága vagy apasága alapján. Pl.: nem jogszerű, ha a gyakran betegeskedő gyermekkel otthon maradó munkavállalót erre figyelemmel zárja ki az év végi jutalomból közvetlen vagy akár közvetett módon.

Olvassa tovább, hogy megtudja mire kell figyelemmel lenni kisgyermeket nevelő szülőknél pótszabadság, keresőképtelenség esetén, illetve milyen munkajogi követelményeket kell szem előtt tartani a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló esetében!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Járulékfizetés ügyvezető

Széles Imre

tb-szakértő

Iparűzési adó 1 százalék kedvezménye

Pölöskei Pálné

adószakértő

Leszázalékolt őstermelő

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs