hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emeljék az ápolók bérét – ellenzéki követelések

  • MTI-OS

A kormánynak lépnie kell, hogy az ápolók bére legalább a vásárlóértékét megőrizze – mondta az LMP frakcióvezetője csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatóján. A Párbeszéd közleményben követeli az ápolók bérének emelését.

Ungár Péter az ápolók nemzetközi napján arra mutatott rá, hogy bár csekély mértékben, de emelkedtek az ápolói bérek az elmúlt időszakban, a növekményt ugyanakkor teljes egészében elvitte az infláció.

Az intézményekben dolgozók is megalázóan kevés bért kapnak, de azok még kevesebbet, akik idősebb, nem gyermek hozzátartozójukat gondozzák otthon. Ők mindössze 68 ezer forintban részesülnek – hívta fel a figyelmet, megjegyezve: ugyan az ő bérük is emelkedett 10 százalékkal, ám ezt a növekményt is „elvitte” a pénzromlás.

A politikus arról is beszélt, hogy a nyugati társadalmakban egyre tovább élnek az emberek, így egyre nagyobb szükség lesz az ápolók munkájára, megbecsülésük híján pedig a feladat egyre inkább megoldhatatlanná válik.

A magyar ápolók bérezése messze elmarad európai szaktársaikétól. Szlovákiában is a kétszeresét, Csehországban a háromszorosát keresi egy ápoló, miközben a magyar egészségügyi dolgozók – a szakemberhiány miatt – idehaza 10-12 órákat robotolnak, hívta fel a figyelmet közleményében a Párbeszéd. Hozzátéve: ráadásul teszik ezt úgy, hogy alig van kórház, amely – mind a személyi, mind a tárgyi feltételeket illetően – megfelelne a jogszabályban előírtaknak. Szintén növelte az ápolók kiszolgáltatottságát, hogy – a veszélyhelyzetre hivatkozva – bármikor átirányíthatták őket az önkormányzati intézményekből a koronavírus kezelésére kialakított kiemelt kórházakba, ahol többségében ugyancsak anyagi és erkölcsi megbecsülés nélkül látták el megnövekedett feladataikat. Ez a kialakult helyzet már tarthatatlan. A kormánynak azonnal és érdemben meg kell oldania az ápolók bérezési problémáit.

A Párbeszéd éppen ezért – hosszú évek óta – követeli az egészségügyi dolgozók minden trükközés nélküli 50 százalékos béremelését, hangsúlyozza a párt közleménye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink