hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megköthetik a könyvelő kezét, ha így szerződik a munkáltatójával

  • adozona.hu

Kikötheti-e a munkáltató, hogy, ha távozik a cégtől például a könyvelő alkalmazott, akkor nem viheti el magával az ügyfeleket? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.

„Meghatározhat-e a munkáltató a munkavállalóval kötött munkaszerződésben olyan feltételt, miszerint a munkáltatóval szerződéses viszonyban álló ügyfelekkel a munkavállaló a munkaviszonyának megszűnése után nem köthet egyező tartalmú szerződést adott időszakon belül. Például egy volt könyvelő ilyen módon „nem vihet el” ügyfelet, csak a szerződésben meghatározott szankciók figyelembevételével. Ha lehet ilyen kitételt belefoglalni a munkaszerződésbe, mi az a törvény által megengedett maximum szankció, amit még lehet érvényesíteni?” – kérdezte olvasónk.

Szakértőnk válaszában előrebocsátotta, hogy a kérdésben a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó szabályok az irányadók, elöljáróban azonban a titoktartási kötelezettség felől közelítette meg a kérdést, elhatárolva a két fogalmat.

A munkavállalót a munkaviszony megszűnését követően is terheli a titoktartási kötelezettség külön megállapodás és ellentételezés hiányában is. A későbbi jogviták elkerülése érdekében érdemes ügyelni arra, hogy a munkáltató a védendő adatok körét kellően precízen megfogalmazza. Tájékoztassa tehát arról a munkavállalót, hogy mit tekint lényeges üzleti titoknak, a munkavállaló milyen típusú információkat köteles titokként kezelni, és megóvni attól, hogy azok harmadik személy tudomására jussanak.

Arra az esetre, ha a munkavállaló ezen kötelezettségét megsérti, a munka törvénykönyve (Mt.) vonatkozó szabályai szerint kötelezhető az okozott kár megtérítésére. Ennek érvényesítéséhez tehát külön megállapodásra nincs szükség.

Ugyanakkor a titoktartási kötelezettség megsértése esetén a munkáltató kötbérigényét is érvényesítheti: ehhez azonban már külön írásbeli megállapodás szükséges. A kötbér összegét a munkavállaló meghatározott havi munkabérében érdemes megjelölni (munkabér, felelősség függvényében). Maximális összeghatárt a törvény nem tartalmaz, ugyanakkor a túlzott mértékű kötbér összegét a bíróság mérsékelheti. A kötbér megfizetése nem mentesíti a munkavállalót az annak összegét meghaladó kár megtérítése alól.

Amennyiben a munkáltatónak nemcsak az célja, hogy a kérdésben példaként említett könyvelő munkavállaló ne csábítsa át a potenciális új munkáltatójához vagy a saját vállalkozásához a partnert/ügyfelet a megszerzett adatok birtokában, hanem – ahogyan a kérdés első részében is írta olvasónk –maga se létesítsen semmiféle jogviszonyt a munkáltató ügyfeleivel, a verseny tilalmazására, korlátozására kifejezetten erre irányuló megállapodást kell kötni. Ebben meg lehet határozni például, hogy a munkavállaló nem helyezkedhet el a munkáltató versenytársainál, nem alapíthat konkurens vállalkozást, vagy olyan vállalkozásban személyesen nem működhet közre.

Az Mt. vonatkozó 228. paragrafusa szerint ugyanis a felek megállapodása alapján a munkavállaló – legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné.

Ebben a megállapodásban szabályozni kell a versenytilalom időtartamát, a munkavállalónak fizetendő ellenértéket, valamint pontosan célszerű meghatározni a tiltott tevékenységi kör terjedelmét (azaz kire, mikor, hol, mennyiért vonatkozik a tilalom). Versenytilalmi megállapodás a munkaviszony fennállása alatt bármikor köthető, lehet a munkaszerződés része és a munkaviszony megszűnésével egyidejűleg is létrejöhet.

Lényeges, hogy a kötelezettség teljesítéséért a munkáltató megfelelő ellenértéket fizet. Az ellenérték összegének meghatározásánál különösen arra kell tekintettel lenni, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót – elsősorban a képzettségére és a gyakorlatára tekintettel – újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. Az ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az azonos időszakra járó alapbér egyharmada.

Az Mt. a munkáltató jogos gazdasági érdekét veszélyeztető magatartásokat nem nevesíti. A megállapodás akkor jogszerű, ha az a munkáltatónál megszerzett információk védelmét, a gazdasági tevékenysége veszélyeztetésének elkerülését célozza. A meghatározott tevékenységi körnek olyan tágnak kell lennie, hogy az a munkáltató érdekeit még védje, annyira tág azonban nem lehet, hogy a munkavállaló megélhetését, a szabad piaci versenyt méltánytalanul és túlzottan korlátozza. Célszerű meghatározni a megállapodásban a pontos tevékenységi kört, szakterületet, és azt is, hogy pontosan mely földrajzi helyekre vonatkozik.

Ha a munkáltató nem fizeti meg az ellenértéket, úgy a munkavállalót sem terheli az elhelyezkedési korlátozás. A munkáltató az ellenértéket a munkaviszony megszüntetését követően, illetve annak fennállása alatt is megfizetheti. Mivel ez utóbbi előre nem látható, a folyósított ellenérték mértéke pontosan nem határozható meg. Ezért előfordulhat, hogy a munkáltató a törvényi minimumnál kevesebbet fizet. Ilyenkor a munkavállaló igényelheti a további ellenérték megtérítését az arányosság elvére figyelemmel.

A versenytilalmi megállapodás nem szerződésszerű teljesítése vagy nem teljesítése esetén a felek a kifizetett összeg visszafizetésében, illetve kötbér fizetésében is megállapodhatnak. A kötbért írásban kell kikötni, és önmagában a szerződésszegés ténye alapján érvényesíthető, nem szükséges hozzá a kár bekövetkezte (mérték tekintetében a fent írtak az irányadók). Mindemellett, ha a munkavállaló megszegi a versenytilalmi megállapodásban foglaltakat, a kötbért meghaladó kár megtérítésére is kötelezhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink