hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

BKV: megszületett a bérmegállapodás

  • MTI

Megszületett a BKV-nál a bérmegállapodás, a pénteken tartott plenáris ülésen a munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői megállapodtak a 2025-ös béremelés mértékéről – közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel.

Közleményükben azt írják: a megállapodás főbb irányvonalait a főváros és 15 szakszervezet között létrejött, a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, öt évre szóló bér- és foglalkoztatáspolitikai megállapodás határozza meg, és 8+1 százalékos mértékű emelést tartalmaz.

Hozzátették: a menedzsment és a szakszervezetek közösen megfogalmazott célja volt az általános, százalékos mértékű béremelés, és ennek megfelelően idén 8 százalékkal emelkedik a BKV-s munkavállalók alapbére. A plusz 1 százalék ezen felül egyebek mellett rendelkezik a Budapest-pótlék, valamint a munkavállalóknak kifizetett év végi utalvány összegének emeléséről, és a BKV-nál munkával eltöltött éveket jutalmazó „szenioritási rendszer” fenntartásáról.

A munkavállalók februárban már az emelt összegű bért kapják – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, a felújítás lelakása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ajándékba kapott ingó dolog értékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink