hourglass_emptyEz a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt
adozona.hu
Az LMP a közmunkások bérének emelését indítványozza
Törvénymódosítást kezdeményez az LMP a közmunkások béremelésének érdekében – közölte Hohn Krisztina, a párt parlamenti képviselője a Facebookon online közvetített hétfői sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus elmondta: az elmúlt években nem emelkedett a közmunkások járandósága, így garantált bérük 50 400 forint, amelyből "egyáltalán nem lehet megélni".
Hangsúlyozta, elfogadják a kormány azon érvelését, hogy a közmunkásbérnek nem kell elérnie a versenyszféra fizetéseit, de azzal nem értenek egyet, hogy folyamatosan nő a különbség a két szféra keresetei között.
Egy közmunkás juttatása mára csak nem sokkal haladja meg a minimálbér 50 százalékát – mondta.
Az LMP annyival emelné meg a közmunkások bérét, hogy az ismét elérje a minimálbér 70 százalékát – tette hozzá Hohn Krisztina.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.
Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.
Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.
Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.
Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.
Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.
Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.
Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!
Hozzászólások (0)