hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: válságkezelő munkaerőpiaci lépések Németországban

  • MTI

A koronavírus-járvány miatt szorult helyzetbe kerülő vállalkozások támogatását szolgáló munkaerőpiaci lépésekről állapodtak meg a német kormánypártok a koalíciós egyeztető tanács ülésén.

A megállapodás szerint kiterjesztik a kieső bér egy részének közpénzből fedezett pótlására épülő rövidített munkaidő alkalmazásának lehetőségét. A többi között bevezetik, hogy az alkalmazottak mellett a munkaerő-kölcsönzés révén foglalkoztatott munkatársak esetében is igényelhető a támogatás, és visszatérítik a vállalkozásoknak a nem ledolgozott, de mégis kifizetett munkaórák után járó bérre rakodó társadalombiztosítási járulékokat. A kormány a héten elfogadja és a törvényhozás elé terjeszti a vonatkozó javaslatokat, amelyek így április első felében lépnek majd érvénybe.

A koalíciós egyeztető tanács üléséről kiadott közlemény szerint azt is elhatározták, hogy a kormány rövidesen tárgyalásokat kezd a gazdasági érdekképviseletekkel arról, hogy miként kellene segíteni a bajba kerülő vállalatokat a fizetőképesség megőrzését szolgáló támogatásokkal.

Olaf Scholz pénzügyminiszter a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta: egyelőre nem lehet felmérni, hogy milyen gazdasági következményei lesznek a koronavírus-járványnak, az viszont biztos, hogy az államháztartási helyzet "nagyon stabil", és megfelelő alapot kínál ahhoz, hogy ellensúlyozzák a hatásokat, "ha valóban konjunkturális válság keletkezik".

A kormánypártok a járványtól függetlenül is hoztak egy sor gazdaságélénkítő döntést. A többi között elhatározták, hogy tovább növelik az állami beruházásokat. A szövetségi kormány tavaly 38,17 milliárd eurót (13 ezer milliárd forint) fordított beruházásokra, az idén pedig további 42,91 milliárd eurót. Ezt a növekedési ütemet a 2021-2024-es időszakban is fenntartják, és a szövetségi költségvetés 2019-es többletéből további 12,4 milliárd euróval – évente 3,1 milliárd euróval - emelik a beruházási forrásokat – áll a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közös közleményében.

A szövetségi költségvetés tavaly 19,2 milliárd eurós többlettel zárt, a tartományokkal, a helyi önkormányzatokkal és a társadalombiztosítási alapokkal együttvéve pedig 49,8 milliárd euró többlet keletkezett, ami a hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékának felel meg.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) hétfő reggeli összesítése szerint 1112 embernél mutatták ki az új koronavírust. Előző este 902, egy héttel korábban 157 fertőzöttet tartottak számon.

Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte megközelíti a 110 ezret, a halálos áldozatok száma 3800 felett van. A járvány 104 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Termékek bevitele külső adatbázisba

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink