hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: módosított adózási határidők és azok hatásai

  • adozona.hu

Szeptember vége és október eleje sok szempontból a magyar adórendszer egyik legfontosabb mérföldkövének számít az idei évben. Ennek javarészt az az oka, hogy a tavaszi leállás miatt a kormány rendkívüli gazdasági intézkedéseinek részeként több bevallási és beszámolási határidő is módosult, őszre tolódott. Az Andersen Magyarország elemzésében ezeket veszi sorra.

A nagy adófizetők már adóztak

A tavaszi gazdasági csomag egyik legnagyobb horderejű intézkedése volt, hogy a beszámolók és az éves adóbevallások május 31-ei határidejét szeptember 30-ára módosították. Ez közel 600 ezer gazdálkodó szervezetet érintett. A módosítás valóban könnyítést jelentett a cégek, különösen a kis- és közepes vállalkozások számára, amelyeknek a járvány negatív gazdasági hatásai következtében számos váratlan problémát kellett megoldaniuk az első hullám idején.

A rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, az adózók ugyanolyan fegyelemmel viszonyulnak a módosított határidőhöz, mint a megszokott, május 31-i dátumhoz. Nagy részük már jóval az új határidő lejárta előtt eleget tett bevallási és adófizetési kötelezettségének. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása alapján arányuk szeptember utolsó harmadában megközelítette a 80 százalékot.

Ezt támasztja alá az államháztartás bevételeinek, pontosabban a társaságiadó-fizetés sorának alakulása is. Ebből arra lehet következtetni, hogy a nagy adófizetőktől már jóval korábban befolytak a társaságiadó-bevételek. A Pénzügyminisztérium jelentése szerint ezen a jogcímen 2020 első nyolc hónapjában 210,9 milliárd forint bevétel realizálódott, amely 60,3 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a bázisévhez viszonyítva az eltérést javarészt a december havi adóelőleg-kiegészítés eltörlése okozza.

Újra kell kalkulálni a társasági és iparűzési adóelőlegeket

Az éves beszámoló határidejének szeptember 30-ára történő eltolásával szokatlan helyzet állt elő a társasági és iparűzési adóelőlegek számításánál is, mutat rá az Andersen Magyarország.

A társasági adónál az adóelőleg kalkuláció alapját normál esetben a május végén leadott adóbevallás képezi. Az iparűzési adónál pedig szeptember 15-én lett volna esedékes az újrakalkulált második féléves adóelőleg. Az éves beszámoló határidejének módosításával azonban a júliusi, augusztusi és szeptemberi társasági adóelőleget, valamint a szeptemberi iparűzési adóelőleget sem lehetett azon a módon teljesíteni, ahogyan ezt a 2019-es beszámoló adatok indokolnák. A benyújtott beszámolók alapján újraszámolt adóelőlegeket a cégek leghamarabb októbertől fogják megfizetni.

A szeptember 30-a fontos határidő azok számára is, akik korábban adóelőleg mérséklést kértek a járvány miatt csökkenő bevételeikre és növekvő költségeikre hivatkozva. Nekik értelemszerűen újra kell kérvényezniük ezt a mérséklést. Mivel az újrakalkuláció automatikus, ha elmulasztják a kérelem benyújtását, akkor októbertől újra a magasabb összeget kell fizetniük.

Jövőre válik csak bonyolulttá a transzferárazás

Kevesebb adózóra vonatkozik, de a beszámolókészítési határidők kitolása a transzferár-nyilvántartás elkészítését is érinti, így ezt szintén szeptember 30-áig kell befejezni.

A 2019-re vonatkozó dokumentációt még a megszokott szabályok, a megszokott ügymenet alapján kell összeállítani. A transzferár-nyilvántartás elkészítése 2021-ben fogja komoly kihívások elé állítani az érintett cégeket. A járvány miatt megváltozott piaci helyzet sok esetben ugyanis a piaci árakat is jelentősen befolyásolta, befolyásolja, ezért azok a transzferárazási irányelvek, amiket a gazdálkodó szervezetek korábban követtek, nagy valószínűséggel nem lesznek tarthatók.

Október 1-jétől már büntet az adóhatóság

Nem kapcsolódik az új bevallási és beszámolási határidőhöz, de a legtöbb vállalkozást érinti, hogy szeptember 30-án jár le az a háromhónapos moratórium, amelyet a július 1-jétől bevezetett online számlaadat-szolgáltatás kapcsán az adóhatóság a járványhelyzetre való tekintettel meghirdetett. Vagyis az október 1. után kiállított számlák esetében a NAV szankciókat alkalmazhat, ha valaki nem tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, figyelmeztet az Andersen Magyarország.

A cégek túlnyomó többsége már júliusban megkezdte az online adatszolgáltatást kibocsátott számláiról. Az ezzel kapcsolatos adóhatóság felé irányuló adatforgalom sokszorosa az intézkedés bevezetése előtti időszakénak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink