hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Horvátországi enyhítések a nyári szezon megmentésére

  • MTI

Horvátország további engedményeket tesz a nyári turisztikai szezon megmentésére, a csehek a jövő héttől már egy oltással is beutazhatnak az országba, és Zágráb további országokkal is tárgyalásokat kezdeményez az ügyben – írta a helyi sajtó vasárnap.

Arról, hogy a cseh turisták 22 nappal az első oltás után már korlátozások nélkül átléphetik a horvát határt, Gordan Grlic Radman horvát és Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter tett bejelentést szombaton Zágrábban. A részletekről a jövő héten még egyeztet a két szaktárca.

A külügyminiszteri találkozó aprópóját az adta, hogy a hétvégén – idén először –, megérkezett a horvát tengerpartra a Prága–Brünn–Pozsony–Budapest–Zágráb–Rijeka–Split között közlekedő cseh vonat, több mint háromszáz cseh, szlovák és magyar turistával, valamint harminc újságíróval. A járatra, amely júniusban és szeptemberben hetente háromszor, júliusban és augusztusban pedig naponta közlekedik majd, eddig már 35 ezer jegyet eladtak.

Nikolina Brnjac turisztikai miniszter bejelentette: hétfőn osztrák kollégájával is tárgyal a könnyített határátlépésről, de más országokkal is felveszik a kapcsolatot.

A napi adatokkal monitorozó eVisitor rendszer szerint pénteken 85 ezer turista tartózkodott az országban, ez közel négyszerese a tavalyinak. 2020-ban 22 ezer, 2019-ben – a világjárvány előtt – pedig 230 ezer turista volt ugyanebben az időszakban Horvátországban.

Turisztikai szakemberek a tavalyinál jobb idegenforgalmi idényre számítanak, a 2019-es rekordév forgalmának legalább 60 százalékára.

Az elmúlt napon 186 új fertőzöttet azonosítottak Horvátországban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződtek száma elérte a 356 141-et. Az elmúlt 24 órában a Covid–19 szövődményeinek következtében 12-en haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 8014-re emelkedett. Kórházban jelenleg 809 beteget ápolnak, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 270 392-en kaptak védőoltást, közülük 478 334-nek már a második adag vakcinát is beadták.

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra 135 új fertőzöttet regisztráltak az országban, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 253 ezret. Az elmúlt napon két beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4692-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 242-en vannak kórházban, 75-en közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmilliós országban védőoltást eddig 660 288-an kaptak, közülük 402 097-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 38,2, illetve 23,3 százaléka.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gázolaj-támogatás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Naplófőkönyv vagy pénztárkönyv?

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozásból kft.

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink