Katás bevételek elszámolása a cég tagjai felé

  • adozona.hu
1

Hogyan kell elszámolni a bevételekkel a katás bt.-ben a társaság tagjai felé? – kérdezte az Adózóna olvasója. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

A kérdés konkrétan így szólt: "2017 júliusáig a volt férjemmel közös betéti társaságunk kata alá tartozott 2013. januártól 2017 januárjáig. 2013 januártól voltam kültag 50 százalékkal, a volt férjem személyes közreműködő 50 százalékkal beltagként. A társasági szerződés nem szabályozta a személyes közreműködés javadalmazását, a nyereség, veszteség a vagyoni betét hányadában oszlik meg. 2013. januártól nem történt meg a bevételekkel való elszámolás, mint kiderült, a volt férjem a kötelezettségek és költségek kifizetése után minden pénzt kivett a cégből, hiszen, mint mondta, ő dolgozott meg érte. Ezt dokumentálta is éves megbízási keretszerződésekkel és havi teljesítési igazolásokkal, amelyeken saját magát bízta meg a feladatok elvégzésével. A cég könyvelésében nem kerültek feltüntetésre a megbízási díjak kifizetésére vonatkozó bevallások és adófizetések. A kérdésem az, hogy jogszerű-e ez így?"

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Kétségtelen, hogy egy gazdasági társaság tagja, osztalék formájában – fő szabály szerint – vagyoni betétje arányában részesül a cég nyereségéből, vagy ilyen arányban viseli a veszteségeket.

A probléma azonban az, hogy egy kataalany cég nem köteles nyilvántartani sem a nyereségét, sem a veszteségét, a törvény kizárólag csak a bevételek nyilvántartására kötelezi. Vagyoni kimutatásra, valamint saját tőkéjének kimutatására nem kötelezhető egy katás cég. Ha pedig nincs kimutatva a saját tőke s benne az eredménytartalék és adózott eredmény, akkor osztalékfizetésre polgári jogi értelemben nem is kerülhet sor.

A polgári törvénykönyv (Ptk.) 3:188. § (2) bekezdése egyértelműen leszögezi, hogy osztalékot csakis az előző évi adózott eredménnyel kiegészített eredménytartalékból fizethet a vállalkozás. Mint említettem, ilyen kimutatott forráselemekkel egy katás cég alapesetben nem rendelkezik, mert nem kötelezett számviteli nyilvántartás vezetésére. 

Természetesen, ha a volt férjével közös cégükben voltak ilyen számviteli nyilvántartások (mérlegek, eredménykimutatésok), s ezek az ön rendelkezésére állnak, akkor ezek alapján joga lenne a kimutatott nyereség 50 százalékára. De szeretném ismételten kihangsúlyozni, hogy egy katás betéti társaság ilyen kimutatásokra nem kötelezett, így alapesetben az osztalékfizetésről nem tudnak dönteni, mert nincsenek meg annak polgári jogi feltételei (az írásos beszámolók, vagyoni és eredménykimutatások).

Ha a katás vállalkozásban senki más nem működött közre csak a kisadózó volt férj, akkor a felvett összegekkel kapcsolatban a cégnek semmiféle bevallási kötelezettsége nem keletkezik. A bejelentett kisadózó részére a tevékenységével kapcsolatban fizetett összegek adómentesek, csak a katát kell megfizetni a kisadózó után. Ha más, nem kisadózó személy is részesült adóköteles kifizetésekben (munkabér, megbízási díj stb.), akkor azokat a cégnek természetesen be kellett vallania, az adót levonnia és befizetnie.

Amit ilyen esetben tenni lehet, az nem adózási kérdés. A Ptk. részletesen szabályozza a házastársi vagyonközösségre vonatkozó előírásokat. Például a Ptk. 4:43. § (2)–(3) bekezdése értelmében a házastárs köteles azon cég eredményességéről rendszeresen tájékoztatni a másik felet, amelyben részesedéssel rendelkezik. A házastárs a tagsági jogok gyakorlása során a másik fél érdekeit köteles megfelelően figyelembe venni. S egyébként is a házassági életközösség alatt keletkezett haszon alapvetően közös vagyonnak számít. Ebben a kérdésben azonban válóperes ügyekkel foglalkozó ügyvéd tud segíteni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (1)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Magyar munkáltatónak külföldön végzett távmunka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Műemléképület áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X