Az amerikai pénzügyminiszter szerint "kicsit elakadtak" az amerikai-kínai vámtárgyalások

  • MTI

Az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi és vámtárgyalások egy "kicsit elakadtak", és ahhoz hogy a megállapodás célegyenesbe érjen, alighanem Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök közvetlen közreműködésére lesz szükség – közölte Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter csütörtök este, tájékoztatott az MTI.

Két héttel azután, hogy a Bessent által vezetett amerikai-kínai vámtárgyalások áttörést és ideiglenes megnyugvást értek el a két ország között kialakult kereskedelmi harcban, az amerikai pénzügyminiszter a Fox News amerikai televíziónak arról beszélt, hogy az azóta elért haladás lelassult, de a következő hetekben további tárgyalásokra számít.

„Úgy vélem, hogy valamikor lesz egy telefonbeszélgetés Donald Trump és Hszi elnök között. Tekintettel arra, hogy a tárgyalások mennyire jelentősek és bonyolultak, mindkét vezető közreműködésére szükség lesz” – mondta Bessent.

A pénzügyminiszter szerint a két elnöknek jó a kapcsolata, és biztos benne hogy a „kínaiak tárgyalóasztalhoz ülnek majd, amikor Trump elnök ismerteti az elképzeléseit”.

Két hete kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg a két ország, így az Egyesült Államokba érkező kínai importra kivetett vámok 145 százalékról 30 százalékra csökkentek, Peking pedig az Egyesült Államokból származó behozatalra 125 százalékról 10 százalékra mérsékelte a kivetett pótvámot. A megállapodás azonban csak 90 napra szól mindkét állam esetében.

Fordulat: egyelőre mégis érvényben maradnak Trump vámjai

A genfi megbeszélés volt az első személyes találkozó az amerikai és kínai gazdasági vezetők között azóta, hogy Trump beiktatását követően globális vámháborút indított és ennek keretében különösen magas vámokat vetett ki Kínára.

Csütörtökön azonban az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága blokkolta Trump kereskedelmi vámtarifáinak többségét, az indoklás szerint „a vámok bevezetéséről szóló megtámadott rendeleteket hatályon kívül helyezik", mert az új importvámok bejelentésével Donald Trump "túllépte a nemzetközi vészhelyzeti gazdasági hatáskörökről szóló törvénnyel (IEEPA) kapcsolatos elnöki hatáskört.”

A bíróság nemcsak az április 2-án bejelentett, 185 országból és régióból származó termékekre kivetett 10 százalékos megtorló vámokat blokkolta, hanem a korábban Kanadával, Kínával és Mexikóval kapcsolatban bejelentetteket is. A döntés nem vonatkozik ugyanakkor az autókra és alkatrészeikre, az acélra és az alumíniumra kivetett vámokra, ezeket ugyanis egy másik, az úgynevezett kereskedelmi bővítési törvény keretében vezették be.

A döntés után az amerikai kormányzat fellebbezést nyújtott be, és a Fehér Ház szóvivője szerint nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Karoline Leavitt az elnöki hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján a "bírói hatalmon való túlterjeszkedésnek" nevezte a kereskedelmi ügyekben eljáró bíróság döntését, és közölte, hogy Trump elnök a vámok bevezetésével egy rendkívüli nemzetbiztonsági és gazdasági fenyegetésre reagált, amely a kábítószer-csempészetből, valamint az Egyesült Államok külkereskedelmének évente 1000 milliárd dollárt meghaladó hiányából fakad.

„Amerika nem tud működni, ha Trump elnök, vagy bármely más elnök érzékeny diplomáciai tárgyalásait aktivista bírók kisiklatják” – fogalmazott a szóvivő, olvasható az MTI közleményében.

Pénteken a japán kormány azt közölte, hogy nem hajlandó együtt kezelni a biztonságról szóló tárgyalásokat a kereskedelmiekkel az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon. Nakatani Gen japán védelmi miniszter kijelentette, hogy Japánnak nem áll szándékában védelmi felszereléseket vásárolni az Egyesült Államoktól a vámintézkedések enyhítéséért cserébe.

"Egy ilyen beszerzést annak alapján kell megfontolni, hogy mi szükséges országunk békéjéhez" - mondta Nakatani.

Japán és az Egyesült Államok hamarosan negyedszerre is tárgyalóasztalhoz ül, hogy megvitassák a két ország közötti kereskedelmi és vámmegállapodásokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fizetés nélküli szabadság gyes után

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Gyesről való visszatérés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Ellopott áru

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink