239 találat a(z) tartozás cimkére

Kérdés

Tisztelet Szakértő! Mint munkáltató gyesről visszatérő munkavállalójától elmulasztottam a letiltás érvényesítését a januári, februári, márciusi hónapokra munkabére után. Amikor ezt felismertem május volt és az áprilisi munkabérénél már érvényesítésre került a 33 százalék letiltás hibásan (kevés), mivel a nevezettnek sorban áll öt letiltása 2009-es évtől kezdődően, így a letiltás 33 százalék és 17 százalé összesen 50 százalék (közüzemi tartozás). A munkavállalótól a gyes előtti időszakban is már a fizetés 50 százalék került letiltásra, persze ő nem jelezte februárban, hogy 'de hát kérem nekem vannak még letiltásaim és kérem azok érvényesítését'. Májusban, amikor készítettem az áprilisi bérszámfejtését, telefonon felhívtam és jeleztem neki, hogy nem jelezte felém neki még van letiltása és erre azt a választ adta, ő úgy tudja, a végrehajtó meghalt és amúgy is volt valami árverezés és abból kiegyenlítésre került a közüzemi tartozások. Válaszom: én erről nem kaptam semmi értesítést, így engem a törvény továbbra is kötelez a vh. általi letiltásra. Tegnapi nap folyamán a munkavállaló közölte velem a májusi munkabér felvétele után, hogy a jogosulatlan munkabér visszakövetésére 60 nap áll rendelkezésünkre és azt közölni kell vele írásban is mert jogvesztő. Kérdésem miért is számítana ez az eset jogosulatlan, jogalap nélküli kifizetésnek? Véleményem szerint munkáltatónak kötelessége a letiltást foganatosítani a törvényi szabályozás szerint. A történethez hozzá tartozik, hogy a vh-ok mind élők! Előre is köszönöm segítőkész választ

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Édesapám elhalálozott, az örökségből nekem nem juttatott semmit, azonban a Lombard Lízingcsoport értesítője szerint 1 900 000 forint tartozása van nyilvántartva. Kérdésem, hogy abban az esetben, ha nem vagyok öröklésre jogosult, erről azonban hivatalos papírom nincs, akkor a tartozást tőlem, mint gyermekétől levonhatják-e? Megjegyzem, hogy vannak más örökösök. Várom válaszát.

Kérdés

Kérjük szíves állásfoglalásukat egy általunk könyvelt cég építési telek értékesítésével kapcsolatosan. Az áfaalany gazdasági társaság egy komplex projekt keretében beruházást tervez egy település ipari parkjában, ahol saját tulajdonú építési telekkel rendelkezik. Ehhez a beruházáshoz szorosan kapcsolódna a település önkormányzata (áfaalany) által gazdasági tevékenység folytatására tervezett beruházás, melyhez az önkormányzatnak építési telekre van szüksége. A gazdasági társaságnak több év alatt 100 000 000 forintos telekadó tartozása keletkezett az önkormányzat felé, melyet szeretne rendezni. Ennek érdekében felajánlja a tulajdonában lévő telek egy részét az önkormányzatnak, aki a saját beruházásához megvásárolná azt. A megvásárolt telket az önkormányzat kizárólagosan tartós és üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására fogja használni, másik részét nagy valószínűséggel gazdasági társaságnak értékesíti. A társaság a telek értékesítéséről számlát állít ki, melynek összege 100 000 000 forint + áfa, azaz 127 000 000 forint, majd az áfát bevallja és megfizeti. Kérdésünk azt lenne, hogy az önkormányzat a számlán szereplő előzetesen felszámított 27 000 000 forint áfát milyen feltételek mellett és időben mikor kaphatja vissza? Válaszukat előre is köszönjük.

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Katás egyéni vállalkozó kiesik a kata hatálya alól, mert szeptember 30-án 100 ezer forintot meghaladó tartozása állt fenn a NAV felé. Ő azonban továbbra is ragaszkodna a kata szerinti adózáshoz. Kivitelezhető megoldás lehet-e számára, ha megszünteti az egyéni vállalkozását, és ezt követően ismét kezdeményezi az okmányirodánál az egyéni vállalkozóvá válását, és ehhez kataalanyiságot választ? Ha ez a megoldás nem járható út, akkor lehetősége van-e egy katás bt. alapítására, amelyben ő maga a kata szerint adózó beltag? Köszönöm válaszukat!

Cikk

Júliustól legfeljebb 30 napon belül ki kell fizetni a számlákat. Milyen időponttól kell számolni a határidőt, el lehet-e ettől térni, milyen szankció sújtja a késlekedőket és hogyan kell a késedelmi kamatot elszámolni? Összefoglaltuk.

Cikk

Lassan itt az év vége és számos elintézendő ügy és kérdés közül érdemes néhány percet fordítani a kisvállalkozások tételes adóját (az úgynevezett katát) választóknak az adózásukra, illetve ennek a fő buktatóira, valamint a következő évi lehetőségekre.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyes közreműködés nélkül

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Fordított adózás, trafóház építése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa értékhatára és sorozatértékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink