586 találat a(z) szolgálati idő cimkére

Kérdés

A HAON hírportálon olvastam egy nyugdíjjal kapcsolatos cikket. Az volt benne, hogy, aki 40 év után nyugdíjba vonul, annak nincs semmilyen teendője a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár elérésekor. Ez azt jelenti, hogy diplomás nő, aki ezt választaja, a felsőfokú végzettség megszerzéséhez kapcsolódó 4-5 év szolgálati időt elveszti?

Kérdés

Általános iskola befejezése után szakmunkásképző iskolába jártam. Az iskolai képzés során gyakorlaton is részt kellett venni. Tanulmányi eredmény kapcsán "ösztöndíj"- asként dolgoztam, így a gyakorlati helyen fizetést (kereskedelemben történő munkavégzőként forgalom után jutalékkal együtt) is kaptam, amit a nyári gyakorlat során is megkaptam. Ezen időszak (összesen 3 év) beszámít-e a nők kedvezményes idejébe?

Kérdés

2000. szeptember – 2005. május közötti egyetemi tanulmányok idejének megállapodással, szolgálati időként való megvásárlásával kapcsolatban lenne kérdésem. 2001-ben és 2003-ban egy-két hónapig, majd 2004. novembertől folyamatosan teljes munkaidős munkaviszonyban dolgoztam az egyetem mellett, tehát ezen időszakok már szolgálati időt képeznek. Kérdésem, hogy a megállapodás a felsőfokú tanulmányok szolgálati idő szerzésére megköthető-e csak a "hézagos időszakokra", tehát az egyetemi tanulmányok 2000. szeptember és 2005 közötti azon részére, amely alatt nem voltam munkaviszonyban? Vagy csak "ráfizetéssel" köthető megállapodás, és a teljes, 2000. szeptembertől 2005-ig terjedő időszakra ki kell fizetni minden hónapra, azokra is, amelyek amúgy munkaviszonnyal már le voltak fedve?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A napi 2 órás foglalkoztatás milyen módon számít bele a szolgálati időbe, ha nőként szeretném igénybe venni a 40 év utáni nyugdíjazás lehetőségét, illetve az őstermelői jogviszony miként számítható be? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Édesanyám 1953-ban született, elviekben már nyugdíjas lehetne, de csak 14 év és 48 napja van. Nagymamámat ápolta, utána sajnos nem kapott munkát, mivel Tiszadobon lakik, ahol nem volt munkalehetőség. A kérdésem: van-e lehetőség arra, hogy a 15 éves munkaviszonyhoz kifizesse az egy évet, hogy valamivel több pénzt kapjon, mint 28 500 Ft-ot. Előre is köszönöm válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem arra irányul, hogy 6 órás munkaviszonyban dolgozó magánszemély, akinek a fizetése nem éri el a 8 órás munkaidőre érvényes minimálbért, 2 éve van a nyugdíjig, szolgálati ideje rövidíthető-e, ha egy másik munkahelyen vállal részmunkaidőt 4 vagy 6 órás munkaidő keretében? Ily módon a két munkahelyen megszerzett jövedelme meghaladja a 8 órára érvényes minimálbér összegét.

Kérdés

Ha a gyermek fél éves kora után az apa venné igénybe a gyed extrát, mivel az anya nagyon minimális gyedet kapna, lehetőség van-e arra, hogy ebben az esetben az anya a gyed idejére megállapodást kössön szolgálati idő szerzésére?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Főállású kertész katás egyéni vállalkozó a téli időszakban (január, február, december) 3*50 ezer Ft -ot fizetne, szezonban pedig 9*75 ezer Ft-ot utalna a NAV-nak. Bruttó bér megfeleltetés alapján 3*94 400+9*158 400=1 708 800 Ft, azaz több mint a minimálbér 12*138 000=1 656 000 évi összege. Ez azt jelenti, hogy 365 nappal fog a szolgálati ideje gyarapodni egy évben? Helyes ez a gondolatmenet? Előre is köszönöm a válaszát!

Cikk

A saját jogú öregségi nyugdíj megállapítására 2018-ban is kizárólag azon személyek esetében nyílik lehetőség, akik betöltötték a reájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárukat, továbbá nők esetében nyugdíjkorhatárra tekintett nélkül, amennyiben rendelkeznek 40 évi jogosultsági idővel, megállapítható az úgynevezett nők kedvezményes öregségi nyugdíja.

Cikk

A társadalombiztosítás alaptörvényeként a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. (Tbj.) törvény szolgál. E jogszabály mindent tartalmaz, amit a biztosítási és járulékfizetési kötelezettségről, illetve az ezek által megalapozott ellátásokról tudni kell. Pontosabban, az 1998. évi hatálybalépésekor mindent tartalmazott, ugyanis az elmúlt csaknem húsz évben több olyan – alapvetően nem társadalombiztosítási – jogszabály is született, amely „önállóan” társadalombiztosítási jogállást, jogosultságot határoz meg.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 1972-1975. között egy tsz-ben dolgoztam, és a társadalombiztosítási igazgatóságon nincsen róla semmi okirat. Kérdésem, hogyan lehet ezt a szolgálati időt elismertetni, ha a saját nyilatkozatom alapján nem fogadták el? Kérem tisztelettel, hogy tájékoztatni szíveskedjen.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 56 éves, férfi egyéni vállalkozó, 2018. januártól szeretne kataalany lenni. Az emelt összegű katá kívánja fizetni. Kérdésem: célszerű-e választani a katát az életkor, illetve a nyugdíjra való jogosultság miatt, illetve 1 naptári év alatt szerez-e 1 év szolgálati időt? Köszönettel!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-n belüli letelepedés?

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

FAD-számla jóváírása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Zenei Alapítvány mint SZÉP-kártya-elfogadóhely

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink