2171 találat a(z) nyugdíj cimkére

Kérdés

2007. decemberében nyugdíjba mentem, 2012-től ismét főállásúként fizetem a járulékokat. Időközben évi 1 millió forint körüli összegű mellékfoglalkozású jövedelmet szereztem. 2012 decemberében ismét jogosult leszek csak nyugdíjat kapni járulékfizetés nélkül. Hol, mit kell akkor intézni, illetve érdemes-e újra megállapíttatni a nyugdíjat, vagy inkább az eddigi nyugdíjat kérjem?

Cikk

A kormány Nemzetközi Valutaalapnak és Európai Bizottságnak múlt héten küldött válaszlevele alapján meg lehet állapodni a nemzetközi szervezetekkel - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. Orbán Viktor arra is kitért, alkotmánymódosítás kell ahhoz, hogy Magyarország a jövőben az euróövezet tagja legyen, az eurózóna ugyanis sokat változott a 2004-es EU-csatlakozásunk óta.

Cikk

Bár a kormány most technikai hibáról beszél, és az ellenzék éberségét kéri számon, utólag rekonstruálva úgy fest, szándékosan csökkentették a rokkant ellátásban is részesülő, mintegy háromezer özvegy járandóságát. Az erről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében nyújtották be, majd később nem eltörölték, csak elhalasztották a bevezetését.

Cikk

Az öregségi teljes nyugdíjjogosultság (irányadó öregségi nyugdíj korhatár betöltése és legalább 20 évi szolgálati idő megszerzése) elérésekor az érintettnek az öregségi nyugdíj igénybevételén túlmenően lehetősége van a nyugdíj összegének rögzítésére vagy a nyugdíj növelés választására. Az öregségi teljes nyugdíjjogosultság megszerzését követően utóbbi két esetben nem kerül sor a nyugdíj folyósítására.

Kérdés

1953.-ban született férfinak mikortól van lehetősége előre hozott csökkentett nyugdíjba menni? A szolgálati idő jelenleg 44 év, ami ha jól tudom 40 év felett évente plusz 2 % emelést jelent.

Cikk

A kormányszóvivő közlése szerint jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy a közszféra egyes területeinek feladatai milyen létszámmal végezhetőek, pontosabb kép év végére alakulhat ki; Giró-Szász András erről hétfőn, az M1 Ma Reggel című műsorában beszélt, a közszolgálati leépítés lehetséges mértékét firtató kérdés kapcsán.

Cikk

A nyugdíjreformot már számos EU-tagországban megvalósították, és az Európai Bizottság a többieket is erre biztatja, a Brüsszel által idén megfogalmazott országspecifikus ajánlásokkal összhangban - mondta Andor László EU-biztos szerdán Brüsszelben az Európai Parlamentben tartott nyugdíjügyi kerekasztalvitán.

Kérdés

Bt beltagja tagi jogviszonyban bevétel hiányában nem vesz fel tagi jövedelmet, ezért személyi jövedelemadó levonás nincs. A tagi jövedelem 108.000.-Ft után megfizetésre kerülnek az egyéni 10+8,5% és a céget terhelő 27%+1,5% szoc.hj. és szakképz.hj. is. Beleszámít-e teljes mértékben a nyugdíjszámítás alapjába és a szolgálati időbe?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

100 százalék engedmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Társasházak kettős könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Elhatárolás fejlesztés esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink