2227 találat a(z) nyugdíj cimkére

Cikk

Költségvetési bizottsági módosító indítványként kerülnek a parlament elé az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedések: a korábbi jelzéseknek megfelelően jövőre is marad a bankadó, eltörlik a nyugdíjjárulék plafont, viszont a cafeteria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás 14 százalékra emelkedik 27 százalék helyett.

Cikk

A görög parlament szerda éjjel csekély többséggel megszavazta a költségvetési megszorító csomagot, amelynek keretében csökkentik a nyugdíjakat és az állami alkalmazottak bérét, lefaragják az egészségügyi kiadásokat és több munkavállalói jogot és kedvezményt megvonnak.

Cikk

Az életkoron alapuló, nem igazolható megkülönböztetést jelent, és így a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása - mondta ki keddi ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság, amely sürgősséggel tárgyalta az ügyet.

Kérdés

Olyan információt hallottam, hogy 53-ban született férfi még 2012-ben elmehet nyugdíjba. 44 év szolgálati idővel rendelkezik, és novemberben tölti be az 59. életévét.

Cikk

Egyre inkább felértékelődik az öngondoskodás szerepe. Főként azért, mert - a szakértők szerint - akár drasztikus nyugdíjcsökkenés is jöhet 10-15 év múlva.Fontos adóváltozásokra lehet számítani a hazai megtakarítási piacon. Például a Nyugdíj-előtakarékossági számla 3 éves felhalmozási időszakát 10 évre hosszabbítanák meg, a biztosítások tekintetében pedig az egyszeri díjas biztosítások 5 év, a rendszeres díjasok 10 év elteltével válnának kamatadó mentessé jövőre - mondta el Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes-államtitkár a Portfolio.hu Öngondoskodás konferenciáján.

Cikk

Immár közel egy éve, hogy hatályba lépett a Tbj. (1997. évi LXXX. törvény) 4. § d) pontjának 5. alpontja, amely a bt., kkt. és a kft. vezető tisztségviselőinek társadalombiztosítási jogállását érinti), mégis még mindig sok vállalkozás „küzd” ennek hatásával. Konkrét példa, szakértői javaslattal.

Cikk

A francia biztosítási rendszer a -- már ismertetett -- bismarcki rendszerhez tartozik. Franciaországban a társadalombiztosítás bevételei járulékokból, adókból és kiegészítő magánbiztosítási díjakból és közvetlen térítésekből, azaz önrész megfizetéséből állnak. A járulékbefizetések nagy része, a munkaadók és munkavállalók elkülönített, jövedelemarányos befizetéseiből tevődik össze. Cikksorozatunkat, amelyben ismertetjük több Európai Uniós ország társadalombiztosítását, most a francia társadalombiztosítás bemutatásával folytatjuk.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalék – osztalékelőleg-különbözet szja-ja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Társasházi bevétel adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink