hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nemzeti jövedelmének harmadát társadalombiztosításra költi Japán

  • MTI

Mintegy 103 ezer milliárd jent (csaknem 270 ezer milliárdnyi forintnyi összeget), nemzeti jövedelmének 29,6 százalékát költötte nyugdíj- és egészségügyi kiadásokra Japán - jelentette egy kormányzati kutatóintézet, miközben pénteken összeült a kabinet által az ország nyugdíjrendszerének megreformálásával megbízott testület.

A népesedési és társadalombiztosítási kutatóintézet jelentése szerint egy főre átlagosan évi 808 ezer jent költött a szigetország 2010-ben, ami 3,6 százalékos emelkedés az előző évhez képest. 2009-ben 6,1 százalékkal nőttek a társadalombiztosítási kiadások.
   
A jelentős költségnövekedésért elsősorban a gyermekvállalási támogatások emelkedése felelős, amelyek 42,5 százalékkal emelkedtek egy év alatt.
   
A kiadások felét a társadalombiztosítási díjakból fedezték, negyedét az államkassza, tizedét pedig a helyi önkormányzatok állták - írta pénteken az egészségügyi, munkaügyi és jóléti minisztérium adataira hivatkozva a Mainicsi Simbun japán napilap.
   
Az egy korábbi felmérés szerint 1990 óta mintegy 60 százalékkal nőtt társadalombiztosítási költségek elszaladása miatt Noda Josihiko miniszterelnök korábban szakérői tanácsot hívott össze, amelyet a nyugdíjrendszer reformjának kialakításával bízott meg. A 15 tagú tanács pénteken kezdte meg munkáját.
   
Tavaly októberi adatok szerint Japán 29,7 millió lakosa, a teljes népesség 23 százaléka öregebb a 65 éves nyugdíjkorhatárnál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózás – költséghányad

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatott

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkáltatói kölcsön kiváltása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább