Több adótörvényt is módosítana egy salátatörvény Cikk
Több adótörvény is változna a T/17436. számon beterjesztett egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint.
Több adótörvény is változna a T/17436. számon beterjesztett egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint.
Felborította a koronavírus-járvány az idegenforgalmi cég gazdasági eredményeit. Módosíthatja-e erre hivatkozva a tervekben rögzített értékcsökkenési leírási kulcsot? Olvasói kérdésekre Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló válaszolt.
Februárban volt olvasható az Adózóna hasábjain is, hogy a 2019SZJA-bevallásban a magánszemélynek csak 17,5 százalék szociális hozzájárulási adót (szochót) kell fizetnie. Tekintettel arra, hogy az adóbevallási tervezet 2020. március 15-étől megtekinthető, szükség esetén kiegészíthető, módosítható, illetve jóváhagyható, ezúton kívánunk segítséget nyújtani, miként kell bevallani a magánszemélyt terhelő szocho összegét 2019-re vonatkozóan.
A többnyire csak „nyári adócsomagként” nevezett törvények közül az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt szükséges módosításáról szóló a 2019. évi LXXII. törvény tartalmazza a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szabályainak változásait, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2019. évi LXXIII. törvény pedig 2020-tól kivezeti az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) a kkv szektor számára elérhető adózási módok sorából.
Összesen 58 törvény módosítását tartalmazza a Magyar Közlöny 2019/120. számában kihirdetett Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvény. A salátacsomag módosításainak egy része – különböző időpontokban – még az idén hatályba lép.
Egy magánszemély ingatlanértékesítésének bevallásához szeretném a segítségüket kérni. A lakóingatlanhoz tartozó telket 2015-ben vásárolta a magánszemély. Ekkor kötött egy kivitelezői szerződést a telek tulajdonosával a kivitelezésre. Erről számlákat kapott a kivitelezőtől. 2017-ben módosították a 2015-ös adásvételi szerződést, miszerint a szerződés tárgya már nem a telek, hanem a lakás. Az után szeretnék érdeklődni, hogy ez esetben mi a szerzés dátuma? 2015. vagy 2017., esetleg 2015. és 2017.? Köszönöm megtisztelő válaszukat!
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a földtörvény Országgyűlés előtt fekvő módosításának elfogadása esetén, mivel az ellenzéki párt szerint azzal a „Fidesz politikusaiból álló” agrárkamara „teljhatalomhoz jutna a földtulajdonosok felett”.
A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Az előterjesztésekről várhatóan a jövő héten szavaz a Ház.
Tisztelt Szakértő! A fiatal gazdáknak az idén folyósított támogatást bevételként kellett kezelni, mivel az Szja törvény nem terjedt ki erre a támogatásra. Azonban a 2019. 01. 01-jétől hatályba lépő Szja törvény 3. § 42. pontja már tartalmazza, a módosító törvény pedig kiegészíti az Szja törvényt a 96. §-sal (ezt még jelenleg nem látom a jogtár január 1-jétől hatályos oldalán), ami a 2016. 01. 01. után kapott támogatásokra is érvényes. Ezek szerint a 2018-ban folyósított támogatásokat már kezelhetjük úgy, hogy a folyósításkor nem bevétel, csak amikor a költség felmerül, akkor válik bevétellé a támogatás és ezzel szemben könyveljük el a ráfordítást, így biztosítva a támogatás "adómentességét"? Vagyis a korábban már "megszokott" módon kell elszámolni a támogatást? Válaszukat előre is köszönöm.
Október 19-én nyújtották be a T/2931. számú törvényjavaslatot az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról. A módosítások között szerepel egy újonnan bevezetendő szociális és szakképzési hozzájárulási kedvezmény.
Tisztelt Adózóna! Abban szeretném a segítségüket kérni, hogy van egy áfás, kétfős családi gazdaság, amiben szeretnék módosítani a tagok közti részesedéseket. A családi gazdaság feje úgy szeretné a bevétel és költségeloszlást, hogy neki jusson 90%, a tagnak pedig 10%. Erre lehetőségük van-e a 2018-as évre, így, utólag, ha módosítják a családi gazdasági határozatot és mindkét fél beleegyezik? (2018-ra még nem ment be bevallás.) Azért szeretné így a családi gazdaság feje, mert az anyukája az egyetlen tag, aki rokkantsági ellátást kap, ott viszont meg van határozva, hogy mennyi jövedelme lehet az ellátás mellett, és mivel a gazdaságban eddig az 50%-át ráosztottuk, így elesne az ellátástól, mert idénre nagy nyereséget fog produkálni a gazdaság (pályázat miatt kell neki). Engedi-e az szja-törvény, hogy e szerint járjanak majd el a 2018-as évi adóbevallás beadásakor? Köszönöm előre is segítségüket! N. Tünde
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől