92 találat a(z) kutatás cimkére

Cikk

A magyar munkavállalók 59 százaléka, átlagosan 12,7 százalékos béremelést kapott az idei évben. A legnagyobb emelésről az élelmiszeripari és mezőgazdasági szektor dolgozói számoltak be. Nekik átlagosan 15,7 százalékkal nőtt a bérük – derült ki a ManpowerGroup által készített országos felmérésből. A kutatás arra is rávilágít, hogy a munkavállalók 47 százaléka nem elégedett jelenlegi munkahelyével.

Cikk

Változás történt a magyarok megtakarítási céljait felsoroló toplistán – derül ki a K&H biztos jövő indexéhez készített reprezentatív felmérésből. Bár maradt az élen a biztonsági tartalék gyarapítása, azaz a 30-59 évesek 40 százaléka erre gyűjt, a lakáscél feljött a második helyre, megelőzve a nyugdíjcélú megtakarításokat: előbbire 33 százalék, utóbbira 32 százalék takarékoskodik. A felmérés szerint a magyarok – ha lehetőségük lenne rá – 58 évesen mennének nyugdíjba, ugyanakkor arra számítanak, hogy ez ténylegesen 10 évvel idősebb korukban történik meg. Tízből közel hatan azt várják, hogy főként az állami nyugdíjból kell majd megélniük, ám mindössze 29 százalékuk gondolja azt, hogy ebből a juttatásból jól meg tud majd élni. A kutatás szerint az érintett lakosság véleménye az, hogy 22 millió forintot kell összegyűjteni ahhoz, hogy a nyugdíjas években kényelmesen lehessen élni. A K&H tapasztalatai szerint egyre több fiatal kezdi meg a takarékoskodást időskorára, ezt mutatja többek között az, hogy az új nyugdíjbiztosítási szerződést kötő ügyfelek átlagéletkora az idén 43 év alá csökkent.

Cikk

Egy friss országos kutatás szerint a magyarok jóval – átlagosan 9 évvel – korábban szeretnének nyugdíjba vonulni, mint amit valószínűnek tartanak jelenlegi tudásuk szerint. A felnőtt lakosság ugyanis arra számít, hogy majd 66 éves korában kezdheti meg megérdemelt pihenését, miközben az álom nyugdíjkorhatárt 57 éves korukra tennék. Ám a munkától nem csak a törvényi előírások miatt nem válhatunk meg hamarabb. A Groupama Biztosító megbízásából 1000 fő megkérdezésével készült kutatásból kiderült, hogy bőséges vagy legalább kényelmes életre a 18–65 év közöttiek csupán 13 százaléka számít, míg közel 60 százalék azt gondolja, hogy igényeihez képes szűkösen, vagy egyáltalán nem lesz elegendő a jövedelme nyugdíjas éveiben.

Cikk

Több mint 1 százalékkal növelte a magyar GDP-t a követeléskezelési szektor, derült ki az Intrum, Európa és Magyarország piacvezető követeléskezelőjének a kutatásából. Az ágazat a gazdaság több szektora, köztük az export és a bankszektor jobb teljesítményéhez is hozzájárult, és a követeléskezelő cégek több mint 100 milliárd forinttal járultak hozzá a költségvetéshez.

Cikk

A vállalatok közel fele növelné európai aktivitását és működőtőke-befektetéseit (FDI) a koronavírus-járvány okozta tavalyi visszaesést követően – derül ki az EY 550 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa az egyik legvonzóbb beruházási célpont, ami Magyarország számára is kedvező helyzetet teremt.

Cikk

A labdarúgó-Európa-bajnokság nyitó mérkőzésének közeledtével hétre hétről egyre több vélemény és komment látott napvilágot. Az UEFA által rendezett torna szervezése körül hónapokig nagy volt a bizonytalanság – a Covid–19-világjárvány miatt egy évet tolódott az időpont, változtak a helyszínek, és kétséges volt az is, hogy nézők előtt zajlik-e az esemény. Végül eltérő megoldások születtek arra vonatkozóan, hogy hány százalékában vehetnek részt szurkolók a mérkőzéseken, ez pedig sok sportszeretőt – vagy éppen a sportot kevésbé kedvelőt – késztetett véleménye megosztására. Hol beszéltek a legtöbbet az Eb-ről? Hogyan ítélték meg az egyes rendező országokban a nyár kiemelkedő eseményét? Ezeket vette górcső alá a PwC Magyarország és a SentiOne elemzőcsapata.

Cikk

Május 23-áig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében.

Cikk

A lakosság rövid távú (a következő egy évre vonatkozó) lakásfelújítási és -korszerűsítési kilátásai az idei második negyedévben – az első negyedéves csúcs után – kissé negatívan korrigáltak: mind a biztos, mind a valószínű szándékú körben némi csökkenés következett be. A lakossági szándékok szerint a következő egy évben minden nyolcadik magyarországi lakás megújulhat kisebb-nagyobb mértékben. A felújítást tervezők bő egyharmada ehhez állami támogatást is igénybe venne – derül ki a GKI és a Masterplast közös kutatásából a gki.hu oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink