92 találat a(z) kutatás cimkére

Cikk

Némi megtorpanással ugyan, de tavaly év végén is magas, 68 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében. Bizakodásra ad okot, hogy folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az őket foglalkoztató cég, valamint a pozíció, amelyben dolgoznak még sokáig fennmarad, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös szeptemberi munkaerőpiaci kutatásából.

Kérdés

Tisztelt Szipszer Tamás Szakértő Úr! Az ügyfelem katás egyéni vállalkozó és tárgyi adómentes tevékenységet folytat mint orvos. Kutatással kapcsolatos számlát adott ki. A problémám egyik része az, hogy a katába nem tudtam külön beírni a 2 millió forint kiszámlázott díjat, mert nincs olyan rubrika, ahova az amerikai adószámot be lehetne írni.

Cikk

Csaknem 12 milliárd forinttal támogatják a felfedező kutatásokat az NKFI Hivatal idei pályázatai a természeti és társadalmi jelenségek megismerése, új módszerek és eljárások kidolgozása érdekében, emellett kutatói életpályák indulását és kutatási programok kezdeményezését is ösztönzik – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal).

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy kutatással foglalkozó cég, mely különböző megbízásokat kap például a kukorica toxikus gombákkal szembeni ellenálló képességének vizsgálatára. Ehhez a vizsgálatot megrendelő rendelkezésre bocsájtja a vizsgálandó kukorica vetőmagot. Ez szintén együttműködési megállapodás keretében egy parcellában elvetésre kerül, természetesen vetőmagfajtánként külön-külön táblákba (közlekedő utak biztosítása mellett). A termesztés során a kutatással megbízott cég különböző méréseket végez minták alapján. A kísérlet végeként pedig betakarításra kerül a termés. A kísérlethez kapcsolódó elszámolásokban szeretnék segítséget kérni, így. - a kísérlethez átadott vetőmag értékét ki kell-e számlázni megrendelő részéről a megbízott felé? - a termőfelületet biztosító őstermelőnek a vetőmag átadásra kerül és ő a különböző agrotechnikai műveleteket el is végzi a megbízási szerződésben vállaltak szerint. Ő itt nem számláz semmit sem, de a termés a végzett munka fejében nála marad. Szerintem itt is kellene valami számlázásnak történnie, de hogyan, kinek és mit kellene számláznia? A területet biztosító őstermelő alanyi adómentes, nyugdíjas őstermelő. Várom válaszukat köszönettel: Törökné

Cikk

Egész Európára kiterjedő felmérés indul a háztartások pénzügyeiről, jövedelmi helyzetéről, fogyasztási és megtakarítási szokásairól. Az Európai Központi Bank (EKB) által koordinált felmérésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 2-ától gyűjt információkat Magyarországon – jelentette be sajtótájékoztatón Janák Katalin, a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának főosztályvezetője.

Cikk

A Budapesti Corvinus Egyetem egy sikeres pályázatnak köszönhetően 326 millió forint támogatást nyert el arra, hogy a közép-dunántúli régióban kutatásokat végezzen, és ezzel segítse a helyi vállalkozásokat gazdasági kapcsolataik javításában, illetve magasabb hozzáadott értékű termékek előállításában.

Cikk

Az emberek a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat (ilyen például a műsor közben osztott képernyőn vagy rövid ideig megjelenő reklám) találják a legirritálóbbnak – ez az eredménye a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság Médiatanácsának megrendelésére készült kutatásnak.

Cikk

Mintegy nyolcmilliárd forinttal (26 millió euró) támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén – mondta el hétfőn Budapesten Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NFKI) Hivatal vezetője.

Cikk

Éves szinten csaknem másfél milliárd eurónyi (434 milliárd forint) adóbevételtől esik el az EU a hamisított játékoknak köszönhetően. A problémát az is súlyosbítja, hogy a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években összesen több mint 13 ezer ember vesztette el az állását. A hazánkat érő kár évente átlagosan 3,41 milliárd forint, derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának jelentéséből.

Cikk

A kutatás-fejlesztési kedvezmény több mint 17 éves múltra tekint vissza Magyarországon: bevezetésekor még csökkenteni lehetett a cég adózás előtti eredményét, a tavalyi év óta a helyi iparűzési adó alapja is lefaragható az ilyen címen elszámolt költséggel. 2012-től azonban jó néhány kedvezőtlen változással kell számolniuk az innovatív cégeknek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink