554 találat a(z) kkv cimkére

Cikk

A kis- és középvállalkozások vezetőinek többsége nem tervezett béremelést az idei évre, de a tavaly év végén elfogadott országos bérajánlás még módosíthat ezen – derül ki a Policy Agenda és a Magyar Szakszervezeti Szövetség által 2013 végén, a munkaadók és a szakszervezetek közötti országos bérmegállapodás megítéléséről, és a 2014. évi béremelési tervekről 500 kkv-vezető körében készített kutatásból.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint minden idők leggyakorlatiasabb adótörvényét fogadta el a Parlament 2014-re, az adózók valóságban felmerülő problémáit a kormány meghallgatta, és a törvénycsomagban amit csak lehetett, orvosolt is - áll a tárcának az idei legfontosabb adóváltozásokat összesítő közleményében.

Cikk

Hétfőn kezdi meg a Parlament a kormány által T/12792 számon benyújtott törvényjavaslatának részletes vitáját. Az egyes adótörvények és kapcsolódó törvények módosításáról szóló – sürgősséggel tárgyalt - javaslat 185 oldalt szentel a 2014. évtől hatályos változtatásoknak. Ezúttal a társasági adóra vonatkozó módosításokat foglaltuk össze.

Cikk

A Világbank „Doing Business” felmérése évente rangsorolja az országokat az üzleti környezet alapján, elsősorban a kis-és középvállalkozások számára fontos szempontokat figyelembe véve. A világszervezet általános szempontokat, a cégek számára fontos körülményeket állapít meg, és ezekben a kategóriákban pontozza az egyes országokat - írja a kitekintő.hu.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank 2013 áprilisában hirdette meg a Növekedési Hitelprogramot. A három pillérből álló program első két pillérének célja a kis- és középvállalkozások forint alapú hitelhez jutásának elősegítése és ezáltal a pénzügyi stabilitás megerősítése volt - közölte a programot értékelve pénteken a Magyar Nemzeti Bank. A Monetáris Tanács megítélése szerint ugyanis a pénzügyi és gazdasági válság kitörése óta a Magyarországon működő vállalatok hitelhez jutási lehetőségei számottevően romlottak, különösen a kis- és középvállalkozásoké, amelyek ráadásul nehezebben találnak alternatív finanszírozási forrást.

Cikk

Nem csökkenthető utólag az átalánydíjként meghatározott vállalkozói díj amiatt, mert a vállalt munka elvégzése a vállalkozó számára az előzetesen tervezettekhez képest kisebb költséget igényelt – derül ki a Kúriának egy elvi jelentőségű ügyben hozott határozatából.

Cikk

Végre lehet-e hajtani a kötelező törzstőke-emelést (500 ezer forintról 3 millió forintra) a ki nem fizetett osztalék, illetve a magánszemély által a vállalkozásnak nyújtott tagi hitel terhére, valamint banki hitel felhasználásával? Betéti társaság kft.-vé való átalakulásánál a meglévő tárgyi eszközöket lehet-e erre a célra (törzstőke-emelés) használni, és ha igen, akkor az eszközök nettó, vagy bruttó értékét kell-e alapul venni? Olvasónk kérdésére Siklós Márta, a LeitnerLeitner adótanácsadója válaszolt.

Cikk

Október elsejével indul a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) második szakasza. A program keretében összesen 2000 milliárd forint keretet biztosít a jegybank nulla százalékra a hitelintézeteknek 2014. december 31-ig, első körben 500 milliárd áll rendelkezésre - írja a piacesprofit.hu.

Cikk

Négy hónapon át tízezreket emelhetnek le pluszban a bankok kis- és középvállalkozásoktól, azt követően, hogy a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban egyszeri pótbefizetésről döntött. A hvg.hu egy logisztikai cég mindennapjain keresztül meséli el, mit jelent az, ha a kormány megkíméli a lakosságot.

Cikk

A kisebb méretű kis- és középvállalkozások (kkv) körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobbaknál viszont továbbra is népszerű. A cafeteria-elemek közül változatlanul az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a leggyakoribb - derül ki a kkv-vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Passzív időbeli elhatárolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végleges pénzeszközátadás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Projektértékelés és időbeli elhatárolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink