151 találat a(z) kisvállalati adó cimkére

Cikk

Május 31-éig letétbe kell helyezni a számviteli beszámolót, és elektronikusan közzé is kell tenni az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról elérhető Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR). A beszámoló elmulasztásával az adószám is elveszhet – figyelmeztet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A társaságiadó-, illetve a kivabevallást június 1-jéig kell megküldeni, ami egyben az adófizetési határidő.

Cikk

A társas vállalkozások adózását – a fennállásának 17 éve alatt sokat vitatott és fokozatosan népszerűségét vesztő egyszerűsített vállalkozói adó mellett – sokáig a társasági adóról szóló törvény határozta meg. Ez az adózási mód a kisvállalati adó bevezetésével komoly versenytársat kapott. A kisvállalati adó, azaz egyszerűen csak kiva, egyre inkább vonzó alternatíva a társaságok számára.

Cikk

Jövőre még több cég választhatja a kisvállalati adót (kiva), ugyanis megduplázódik a belépési határ. Bármikor, akár év közben is lehet ugyan a kivára váltani, de a 2025-ös zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni és a bejelentést megtenni. A kivaalanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti éve kezdődik – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink