684 találat a(z) kedvezmény cimkére

Cikk

Szakmai fórumokon felmerült, hogy a katatörvény rendelkezéseit szigorúan értelmezve 12-ről 8 hónapra csökkenne azoknak a katás vállalkozásoknak az éves bevételi összeghatára, amelyek négy hónapra (idén március-június között) mentesülnek a katafizetési kötelezettség alól, így 8 millió forint fölött 40 százalékos büntetőadóval kellene számolniuk. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a járványhelyzet adóintézkedéseiről szóló gyakori kérdések és válaszok gyűjteményben közölte állásfoglalását.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A mentesített kedvezmények között szerepel az egyéb vendéglátás TEÁOR 5629. Kérdésem, hogy a mi kávézónk egy irodaházban üzemel, egyedüli kávézóként TEÁOR 5630, 5610. Bevételünk is ebből származik, de nem koncesszió keretében, akkor mi nem tartozunk a kedvezményezettek közé? Köszönettel: GG

Kérdés

Egy korábbi kérdésre (Dolgozhat-e katás kedvezményt igénybe vevő egyéni vállalkozó az igénybevétele ideje alatt) azt a választ kaptam, hogy természetesen igen! Ugyanakkor csak egy nappal előbb az a vélemény hangzott el maguknál, hogy az igénybe vett katakedvezmény ideje (hónapja) csökkenti a 12 millió forintos kata-keretet. Nincs ellentmondás a két vélemény között között? Mind a két állítás egyszerre igaz? Nem elképzelhetetlen ....

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kata alá tartozó egyéni vállalkozó, aki a kedvezményes körbe tartozik, és igénybe veszi a 4 hónapos nemfizetési kedvezményt, azon kívül, hogy nem fizet, van valamilyen bejelentési kötelezettsége? köszönettel GG

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nézve a változásokat látjuk, hogy a TEÁOR 79-es kód alá tartozó tevékenységet végzők részére változik a járulék, de a katás idegenvezetők 7990 nincsenek a katás felsorolásban. Az lenne a kérdésem, hogy a kata alá tartozó vállalkozókra akkor nem terjed ki a kedvezmény? Köszönettel Rauchné Csenki Anna

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Fémkereskedelemmel foglalkozó kft. alkalmazottai után van-e valamilyen kedvezmény? Vitánk van a cég vezetőjével, szerinte nem kell járulékot fizetni, az én olvasatomban nem szerepel a kedvezményezettek között. Várom megtisztelő válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem: kiskorú cukorbeteg gyermek után a szülő igénybe veheti-e a súlyos fogyatékosság kedvezményét? Köszönettel: egy előfizető

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A tárgyban megjelölt kormányrendelet értelmezésében kérném a segítséget: független attól, hogy például egyéni vállalkozók az Övtj. szerint végzik tevékenységüket, mégis a TEÁOR alapján kell megítélni a végzett tevékenységet? A (10) pontban meghatározott tevékenységek a társas vállalkozásokra, illetve azokra az egyéni vállalkozókra vonatkoznak akik nem katások? A (8) bekezdés pedig kizárólag a kata szerinti kiadózó vállalkozásokra? Így van olyan egyéni vállalkozó, például katás 561006 Falatozó, büfés, aki NEM kap mentességet, de ha sima egyéni vállalkozásban folytatja a tevékenységet (vendéglátás Teáor, vagy Teszor 56, egész csoport), akkor mentes a járulékok meghatározott része alól ? Válaszukat előre is megköszönve, tisztelettel: Tímea

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A veszélyhelyzet miatti járulékkedvezmény kapcsán kérem a segítségét. A sportszektorban nem kell a kifizetőnek a munkavállaló bére után közterhet fizetnie illetve a munkavállaló esetében a nyugdíjjárulékot nem kell vonni, az egészségbiztosítási járulék pedig 4% max. 7710 Ft lehet. Ez világos, ha "normál" adózás szerint számfejtjük. Mi a teendő ekho esetén? Ebben a szektorban a többség így adózik. A minimálbérig érvényesek a fenti kedvezmények. De fölötte, amikor már az ekhós rész szerint adózik, mi a teendő? A munkavállalótól levonandó 15 százalék ekho lényegében 9,5 % szja, 3,9% nyugdíjjárulék és 1,6% egészségbiztosítási járulék. Ez alapján itt is mentesülnie kellene a 3,9 nyugdíjjárulék alól? Az 1,6% egészségbiztosítási járulék pedig a minimálbér utáni 4%-al együtt lehet 7710 Ft? Illetve jól gondolom, hogy a kifizetői ekhót sem kell megfizetni? Köszönöm a segítséget!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a megjelent 61/2020. számú kormányrendelettel kapcsolatos. Sport egyesület, kft. és sportlétesítményt üzemeltető vállalkozásoknál a munkavállalók részére számfejtett munkabér ekho szerinti adózású részt is tartalmaz. A kedvezmény a kifizetői ekhóra is vonatkozhat? A rendelet nem nevesíti. Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Személyszállítással foglalkozó egyszemélyes kft.-ben a szolgáltatást végző tag tagi jogviszonyban kapja a munkabérét, és a vállalkozás a kiva szerint adózik. Az lenne a kérdésem, hogy a koronavírus miatti adózási kedvezmény szerint a tagi jogviszonyos munkavállaló után márciustól júniusig milyen járulékfizetési kötelezettsége keletkezik a vállalkozásnak és a munkavállalónak? Valamint kell-e kivaelőleget bevallani és fizetni? Ha igen, mi lesz a kiva alapja? Kell-e valamilyen bevallást beadni az átmeneti kedvezmény igénybevételéhez? Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Sávos hipából kilépés

Kocsis Zoltán

közgazdász

Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda

Megbízási jogviszony elszámolása II.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kötvény átértékelése év végén

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink