613 találat a(z) kamat cimkére

Cikk

Véget ért a betétekre vonatkozó kamatplafon, az állam is egyre kevesebb kamatot kínál a kisbefektetőknek, úgyhogy eljött a pillanat, amikortól a nagybankok is beszállhatnak végre a megtakarításokért folyó versenybe. Rövidebb lekötésre két számjegyű betéti ajánlatot is találnak a lakossági ügyfelek, akik egy vagy akár két évre több banktól is reálkamatot kaphatnak a megtakarításukra, olvasható a Bank360.hu oldalán megjelent elemzésben.

Cikk

Amióta csökken az infláció és az alapkamat, azóta egyre olcsóbbak a lakáshitelek is. A Bankmonitor szakértőinek ezért mind többen teszik fel a kérdést: meddig folytatódik a kamatcsökkenés, mikor érjük el a 2 évvel ezelőtti kamatszintet? A válasz azonban sajnos nem az, amit sokan várnak.

Cikk

A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, közölte az MTI.

Cikk

A kamatjövedelem az egyik leggyakoribb típusú passzív jövedelemforrás jelenleg Magyarországon, mely a magánszemélyekre és a társaságokra egyaránt jellemző. Kamatjövedelemnek minősül többek között a bankbetétekre, takarékbetétekre kötött szerződés alapján jóváírt kamat, a magyar államkötvények/kincstárjegyek kamata, és az egyes biztosítói kifizetésekből származó jövedelmek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Illetőségi helyzet tisztázása 2.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Illetőségi helyzet tisztázása 1.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink