630 találat a(z) kamat cimkére

Cikk

Túl van a 30 milliárdon a folyósított munkáshitelek állománya. A személyi kölcsönöknél jól láthatóan a piacon lévő, munkáshitelre jogosultakért indult verseny: a korábbi topügyfelek után ma már kisebb jövedelem és alacsonyabb hitelösszeg mellett is elérhető a 9-essel kezdődő kamat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Cikk

Olvasónk saját cégétől (melyben rajta kívül a testvére tulajdonos) szeretne magánszemélyként megvásárolni egy ingatlant 32 millió forintért. A szerződésben 5 éves fizetési határidőt kötnének ki, havi részlet meghatározása nélkül úgy, hogy a vevőnek 2025. év végéig 5 millió forintot kellene kifizetnie, a többit pedig legkésőbb 5 év múlva. Azt kérdezte: szükséges-e havi részlet, illetve kamat előírása. Dr. Tuczai Dóra LL.M. (Berlin) ügyvéd, budlegal Ügyvédi Társulás partner válaszolt.

Cikk

A Revolut, a Wise és a Lightyear is kínál kamatokat a másba be nem fektetett, számlán lévő egyenleg után (részben devizaegyenleg után, tehát nem csak forintról van szó). Hogyan adózik a magánszemély az ilyen kamat/hozam után? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Sávos iparűzési adó

Szipszer Tamás

adószakértő

Előző évi teljesítési időszakra vonatkozó helyesbítő számla (szállító)

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink