952 találat a(z) költség cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban kérném a segítségét, hogy 2016-ban ingatlant vásároltam 11 000 000 forintért.Ennek az ingatlannak a megvásárlásához 10 000 000 forint jelzáloghitelt vettem fel. 2019-ben értékesítettem az ingatlant 21 000 000 forintért. Az értékesítésből befolyt összegből visszafizettem a jelzáloghitelem még fenn álló részét, és még ebben az évben 2019-ben vettem egy másik ingatlant 9 500 000 forintért. Kérdésem az, hogy a jövedelemadó számításánál figyelembe vehetem-e a hiteltörlesztést költségként? Van-e lehetőség az új ingatlan beszámítására, hogy kevesebb legyen a fizetendő adóm? Válaszukat megköszönve: Szűcs István

Cikk

A Monetáris Tanács április 7-ei döntésének értelmében 2020. április 20. óta elérhető el az MNB mikro-, kis- és középvállalkozások számára meghirdetett Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukciója. A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető, 1500 milliárd forintnyi, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású forrás az eddigieknél szélesebb körben használható, elősegítve a koronavírus gazdasági hatásainak átvészelését, a kkv-k megerősödését és további növekedését, olvasható az MNB honlapján.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A Társaság harmadik országból szerez be alapanyagot, ami hónapokon keresztül utazik, míg ideér Magyarországra. Ezen szállítások egy része, paritás alapján az évvégi záráskor úton lévő készletnek minősül. Egyik beszállító esetében előfordult, hogy az alapanyag értékét "no commercial value"-ként számlázták, vagyis a szerződés szerint az alapanyagért ellenértéket nem fizet a vevő (magyar cég), viszont a szállítási, biztosítási díj a vevőt terheli. Kérdésünk, hogy a szállítási és biztosítási díjakat úton lévő készletként (technikai számlán) vagy költségként kell kimutatni a beszámolóban? Mi a helyes eljárás ebben az esetben? Előre is köszönjük a választ!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az egyéni vállalkozó kft. alapítás miatt szűnik meg. Követeléseit és kötelezettségeit a kft.-be beviszi. Az szja-törvény nem tartalmaz erre az esetre külön rendelkezést, azaz meglátásom szerint az egyéni vállalkozó a megszűnésekor a kft.-be bevitt követeléseit és kötelezettségeit nem veszi figyelembe bevételként és ráfordításként – megjegyzem, hogy ez szöges ellentétben állna az szja-rendszer pénzforgalmi szemléletével. A későbbiekben a kft.-hez folyik be a követelés bevételként, és a kft. fizeti ki a kötelezettséget. A kft. azonban már teljesítés szemléletben gondolkodik, így nála nem lesz bevétel a befolyt követelés, és nem lesz költség a megfizetett kötelezettség. Az nyilván lehetetlen, hogy a bevételt és a költséget sem a megszűnő egyéni vállalkozó sem a kft. nem veszi figyelembe. Mi lesz a megoldás erre a teljesen hétköznapi esetre? Köszönettel: Nagy Péter

Kérdés

Egy nonprofit gazdasági társaság által működtetett színház a következő évadban színpadra állított előadásainak előző évben felmerült közvetlen költségeit a mérlegben a készletek között szerepelteti. Kérdésként merül fel, hogy a következő évi produkciók jegyeladásaihoz kapcsolódó jutalék része lehet-e a készlet bekerülési értékének, vagy a felmerülés évében kell költségként elszámolni?

Cikk

Két nap múlva itt van a katás egyéni vállalkozók bevallási határideje. Az ezzel is magyarázható katás kérdések sűrűsödése is indokolja, hogy a sokakat érdeklő témával foglalkozzunk. Olvasói kérdésekre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy szolgáltatási tevékenységet végző katás egyéni vállalkozó vállalkozói tevékenységéhez ingatlant bérel. Ugyanebben az ingatlanban más egyéni vállalkozók is végeznek szolgáltatási tevékenységet. Az ingatlant bérlő katás egyéni vállalkozó részükre az ingatlan bérleti díjából X-X forintot továbbszámláz. Mivel katás egyéni vállalkozónak nem lehet ingatlan-bérbeadásból vállalkozói bevétele, ezért ezt a tevékenységet magánszemélyként végezheti csak. Megfelelő-e az az eljárás, hogy ha a kiállított számlára nem írja rá, hogy "kisadózó", azzal jelezve, hogy ezek nem vállalkozói bevételek? Ha igen, akkor ezek a bevételek önálló tevékenységből származó bevételek lesznek? Ebben az esetben a bevételből levonhatja-e a részére számlázott ingatlan teljes bérleti díját mint költség, vagy az a vállalkozásával kapcsolatban felmerült költségnek minősül? Kérem írják le, hogy ez így alkalmazható-e, és amennyiben nem, úgy kérek javaslatot, hogy milyen módon van lehetősége bérleti díjat megosztani a többi vállalkozóval?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két fő alkalmazottat oktatásra küldtünk, a munkájuk végzéséhez szükséges. A kétnapos oktatás után hoztak a pénztárba kifizetésre egy számlát. A számlán szerepel szállásdíj, reggeli, vacsora és idegenforgalmi adó. A szállás, reggeli és vacsora 5 százalékos áfával. A számlaigazoló ráírta a dolgozók nevét. Költségként az oktatási költségek között vagy mint hivatali-üzleti utazásként számolható el? Az áfa visszaigényelhető-e? Kell-e még más adót is megfizetni? A választ előre is köszönöm!

Cikk

A tevékenységét folyamatosan végző katás egyéni vállalkozónak 2020. február 25-éig kell a bevallásadási kötelezettségét teljesítenie a 19KATA nyomtatványon. Adózónak a 2019-ben elért bevétel nagyságáról és a tételes adó fizetésével érintett hónapok számáról kell nyilatkoznia. A nyilatkozat a jogkövetkezmények szempontjából bevallásnak minősül.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Kérdésünk az év végi közüzemi számlák könyvelésével kapcsolatos. Mikor kell passzív időbeli elhatárolásként könyvelni? Például az áramszámlánk: Számlázott időszak: 2019.12.01–2019.12.31 (minden számlázott tétel a 2019 évet érint)i Számla kelte: 2020.01.10 Teljesítés időpontja (áfa): 2020.01.27 Fizetési határidő: 2020.01.27 Hogy kell helyesen könyvelni? (Mérlegfordulónap 2019.12.31., mérlegkészítés dátuma 2020.03.31.) a) 2019 évre költség és szállítói tartozásként, áfalevonás 2020.01.27. vagy b) 2020 évre szállítói tartozás és 2019 évre passzív időbeli elhatárolással a költséget? Köszönettel!

Cikk

A sportfogadás manapság már nemcsak fogadóirodákon, hanem online oldalakon keresztül is megvalósulhat. Ilyenkor már nemcsak a magyar, hanem a külföldi lapokon is lehetőség nyílik a fogadásra. Mikor jár el helyesen a játékos, mikor és hogyan kell szerepeltetni a nyereményt az adóbevallásban? Hogyan kell adózni a nyeremény után? Olvasói kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

Cikk

A kkv-szektorban száz fős mintán végzett kutatás szerint, amely kiterjed többek között Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetének értékelésére, a kilátásokra, a vállalkozások 2020-as intézkedésterveire és elnyert támogatások értékelésére, a szektor bizakodó. A kkv-k véleményt fogalmaztak meg a gazdasági és jogszabályi környezet nehézségeivel, problémáival kapcsolatban, valamint pályázatokról is, olvasható a Via Credit kutatási eredményeiben.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társasházként működő üzletházban van kft.-nek saját tulajdonú üzlete, melynek az üzletházat üzemeltető cég a közgyűlés által meghatározott felújítási alap hozzájárulásról negyedévente számlát állít ki, amely nem előleg és független az üzemeltető cég által ebből kivitelezett felújítások elvégzésétől, azok teljesítésétől. A társasház természetesen évente beszámol a felújítási hozzájárulásokból elvégzett munkákról és a maradványról. Kérdésem, ez szabályosnak tekinthető-e, illetve az így megkapott számlákat költségként elszámolhatja-e a kft.? Ha nem, akkor miként kell azt helyesen kezelni? Üdvözlettel T.Ildikó

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Kft. bontási tevékenységet végzett. Költségei 2019. évben merültek fel. A munka 90 százaléka 2019-ben elkészült. Részszámla nem készült róla. Most 2020. évben történne a számla elkészítése a teljes munkáról 2020. januári teljesítési időponttal. Mi fogadható el, milyen kimutatás az évek közötti elszámolásnál (egyszerűsített éves beszámoló készül)? Köszönöm válaszát!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kölcsön elengedése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Kutyatenyésztés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Nemesfém érme

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink