50 találat a(z) közbeszerzés cimkére

Közbeszerzéshez kapcsolódó kifizetések Kérdés

Lengyel adószám kiváltása Kérdés

Közbeszerzés – alvállalkozó kifizetése Kérdés

NAV-os közbeszerzést nyert a 4iG Cikk

Konzorciumi partnereivel a 4iG Nyrt. nyerte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) eKereskedelem szerver infrastruktúra és licence beszerzés megnevezésű közbeszerzési eljárását – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatóból. Az ajánlat értéke 1,103 milliárd forint.

Zéró emissziós villamos motorvonatok beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a MÁV-Start Cikk

A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a vásárlást hitelből finanszírozzák – közölte a vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.

Közbeszerzések a veszélyhelyzetben Cikk

Jelentősen egyszerűsödtek a koronavírus elleni védekezéssel összefüggő közbeszerzések szabályai. Így a nemzeti értékhatárt elérő beszerzések esetén elegendő lehet három ajánlatot bekérni, sőt kivételes sürgősség esetén akár egyetlen cég közvetlenül is felhívható ajánlattételre – hívja fel a figyelmet dr. Vass Réka, a Baker McKenzie szakértője.

Fertőtlenítők, tesztek, védőeszközök soron kívüli közbeszerzéssel Cikk

A koronavírus miatt megnövekedett sürgős egészségügyi beszerzéseket a Közbeszerzési Hatóság soron kívüli ügyintézéssel támogatja – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Fejlesztés a tömegközlekedésben: a közúti és vasúti csomópontok összekapcsolása Cikk

Több mint tucatnyi városban kezdik meg a közeljövőben az intermodális csomópontok fejlesztését az országban, amelynek lényege, hogy a jelenleg egymást elkerülő, közpénzből fenntartott közúti és vasúti közösségi közlekedési szolgáltatás fizikailag összekapcsolódjon – írta a szerdai Magyar Nemzet.

1,6 milliárd forintos bírság képalkotó diagnosztikai eszközökkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban történő összejátszásért Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy számos, képalkotó diagnosztikai termékeket (azaz, MRI-, CT- és röntgenberendezéseket) gyártó és forgalmazó vállalkozás tanúsított jogsértő magatartást az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban. A GVH a cégekre összesen több mint 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki.

Mikor kötelező az elektronikus számla befogadása? Cikk

Számos cikk jelent meg az elektronikus számlázás témakörében, azonban arra a kérdésre, hogy mely esetben jelent ez kötelezettséget akár a számlakibocsátó, akár a számlabefogadó adózókra nézve, az áfatörvény alapján nem kapunk eligazítást. Cikkemben arra keresem a választ, mely esetben nem kérhető a jól bevált papír alapú számla az elektronikus forma helyett.

Egyenes vagy fordított adózás? Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Egy őstermelő magánszemély pályázat útján falusi szálláshely kialakítása cimszó alatt az MVH-tól támogatást nyert kb. 50 millió forint értékben 60 százalékos intenzitással. Az őstermelő az adószáma szerint áfaalany. Közbeszerzés volt a kivitelezési munkára, melyet a cégem nyert el. A közbeszerző a szerződésben egyenes adózási eljárást írt, és a szerződésben is az van. Az MVH is áfával növelt összeget ítélt meg részére. A könyvelők azt mondják, hogy ez forditott adózású. Kérem tisztelettel ezen kérdés megválaszolását.

Áramszámla Kérdés

Tisztelt Szakértő! Viziközmű-szolgáltató cég kötelező közbeszerzés keretében szerzi be az elektromos áramot hivatalos áramkereskedőtől. A kereskedőjétől úgynevezett integrált számlát kért/és kap, mely számla tartalmazza a közbeszerzés eredménye szerinti kereskedelmi díjon kívül az úgynevezett rendszerhasználati díjakat (13/2018 (XII.15.) MEKH rendelet), jövedékiadó-tételt és pénzeszközök tételsort is. A kérdés, hogy saját számviteli rendszerében külön kell-e nyilvántartania a kereskedelmi díjat és külön az azon kívüli tételeket (főkönyvi alábontás)? Amennyiben nem a válasz úgy tekintettel arra, hogy az áramdíj kötelező közbeszerzés keretében került "beszerzésre" elegendő-e egy analitikus nyilvántartás vezetése a kereskedői díj vonatkozásában? Köszönöm: Balázs

Módosítana a közbeszerzési szabályokon a törvényalkotási bizottság Cikk

A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Az előterjesztésekről várhatóan a jövő héten szavaz a Ház.

Együttműködik a NAV és a Közbeszerzési Hatóság Cikk

A szakmai kapcsolatok erősítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV).

Két és félmilliárd forintos közbeszerzést nyert a Főmterv Zrt. a kisföldalatti korszerűsítésére Cikk

Nettó 2,49 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Főmterv Zrt. az M1-es metró fejlesztésének kiviteli tervezésére és a szükséges engedélyek beszerzésére – írta a csütörtöki számában a Világgazdaság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Cégautóadó fizetése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ingatlanfelújítás áfa-visszaigénylése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

EU-s magánszemélytől gépkocsivásárlás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 január
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close