hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Követelhet-e kártérítést a közbeszerzési eljárásból jogellenesen kizárt ajánlattevő?

  • adozona.hu

Az Európai Unió Bírósága közbeszerzés tárgyában (C-547/22. számú ügyben) hozott ítéletét honlapján közölte.

2013-ban a szlovák labdarúgó szövetség kizárt egy konzorciumot – amelynek tagja volt az INGSTEEL vállalkozás – tizenhat labdarúgó stadion rekonstrukciójára, modernizálására és építésére irányuló munkálatokra vonatkozó közbeszerzési szerződés odaítélési eljárásából. E konzorciumot azért zárták ki, mert nem felelt meg a hirdetményben többek között a gazdasági és pénzügyi helyzetére vonatkozóan támasztott követelményeknek. A szlovák legfelsőbb bíróság, miután előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Unió  Bíróságához, megsemmisítette ezt a kizárást.

Időközben a szóban forgó közbeszerzési szerződés odaítélési eljárást az egyetlen versenyben maradt ajánlattevővel kötött keretmegállapodással lezárták. E körülmények között az INGSTEEL kártérítési keresetet indított a II. sz. pozsonyi járásbíróság (Szlovákia) előtt azon kár megtérítése iránt, amelyet állítása szerint a fent említett konzorcium ezen eljárásból való kizárása miatt szenvedett el. E bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatos jogorvoslati eljárásról szóló irányelvvel (az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21-i 89/665/EGK tanácsi irányelv) ellentétes-e az olyan szlovák nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely úgy tűnik, kizárja annak lehetőségét, hogy a közbeszerzési szerződés odaítélési eljárásából jogellenesen kizárt ajánlattevő kártérítést kapjon az érintett szerződés elnyerése céljából az ezen eljárásban való részvétel esélyének elvesztése miatt elszenvedett kárért.

A Bíróság megállapította, hogy az irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó uniós jog megsértése miatt kárt szenvedett személyek részére kártérítést ítéljenek meg. Márpedig a különböző kárkategóriák közötti különbségtételre való utalás hiányában az irányelv az e személyek által elszenvedett valamennyi kárra vonatkozik, beleértve a közbeszerzési szerződés odaítélési eljárásában való részvétel esélyének elvesztéséből eredő kárt is. E tekintetben a Bíróság emlékeztet arra, hogy noha a kár a közbeszerzési szerződés el nem nyeréséből, mint olyanból eredhet, és ez elmaradt haszon formájában jelenhet meg, a jogellenesen kizárt ajánlattevő külön kárt is elszenvedhet, amely annak az elvesztett lehetőségnek felel meg, hogy e szerződés elnyerése érdekében részt vegyen az érintett odaítélési eljárásban.

Következésképpen az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely kizárja annak elvi lehetőségét, hogy a közbeszerzési szerződés odaítélési eljárásából jogellenesen kizárt ajánlattevő kártérítésben részesüljön az érintett szerződés elnyerése céljából az ezen eljárásban való részvétel esélyének elvesztése miatt elszenvedett kárért.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink