26601 találat a(z) jogeset cimkére

BH 1992.2.140 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1990. augusztus 31-ig volt az alperes igazgatója. Az alperes megbízott igazgatója 1990. augusztus 17-én arról tájékoztatta a felperes munkáltatóját, a minisztert, hogy az 1989. évi I. félévi eredmény után a felperes részére prémiumelőleg címén 232 134 forint bruttó, ehhez képest nettó összegben 92 366 forintot fizettek ki. Az éves eredményt az APEH-vizsgálat helytelen számviteli alkalmazás miatt módosította, és 2 213 000 forint veszteséget mutatott ki. Mivel a vezető állású dolgozó...

BH 1992.2.112 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében az alperes társaság által hozott, a felperes kizárására vonatkozó taggyűlési határozat felülvizsgálatát és addig is a határozat végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Az elsőfokú bíróság végzésével elrendelte a keresetlevél áttételét a Magyar Gazdasági Kamara mellett működő Választottbírósághoz, mert megállapította, hogy az alperes kft. társasági szerződésének 18. pontjában a felek jogvitáik rendezésére e bírói fórum kizárólagos illetékességét kötötték ki. Rendelkezett...

BH 1992.2.144 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az állattenyésztési ágazatvezető beosztású felperes 1977. május 1. napja óta volt tagja az alperes termelőszövetkezetnek. E vezetői tisztéről 1989. május 31-én azonnali hatállyal lemondott.
Az alperes vezetősége az 1989. augusztus 11-én kelt fegyelmi határozatával a felperest kizárás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Azt rótta a terhére, hogy 1989. június 1. napjával a munkavégzést önhatalmúlag felfüggesztette, az általa vezetett ágazatot nem adta át szabályszerűen, önkényes távolmaradásával ne...

BH 1992.2.138 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felek 1990. január 25-én kötöttek egymással tanulmányi szerződést és munkaszerződést, amely szerződések alapján a felperes két hónapos tanfolyamon, majd további két hónapos gyakorlaton vett részt. Ennek befejeztével a tanfolyamot vezető négy tanár a felperest nem krupié, hanem más munkakörbe javasolta, mégis az alperes 1990. június 6-án határozatlan időre szóló munkaszerződést kötött a felperessel termelésirányító IV. besorolással, dealer (krupié) munkakörben történő foglalkoztatásra havi 1...

BH 1992.2.145 Jogszabályok és jogi tartalmak

A "P." Ipari és Szolgáltató Szakcsoport 1985. január 1-jétől 1988. április 30-ig működött az alperes gesztorsága alatt. A felszámoláskor az alperes 7 628 454 forint veszteséget állapított meg, ezért a szakcsoport tagjait különböző összegű jövedelemelőlegek visszafizetésére kötelezte.
Az alperes határozatával 51 612 forint tartozás és kamatai, valamint 300 forint költség megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes mentesülésre irányuló kérelmét a szövetkezeti döntőbizottság határozatával...

BH 1992.2.146 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1984. február 7-től 1985. november 30-ig volt tagja az alperes kisszövetkezetnek, 1984. június 1-jétől anyagbeszerző munkakörben dolgozott. Az alperes és az építőrészleg között 1984. szeptember 3-án, majd 1985. január 1-jén megkötött külön megállapodás értelmében a részleg átalányelszámolásos rendszerben működött, melynek vezetője 1984. július 1-től a felperes volt. A felperes tagsági viszonya 1985. november 30-án szűnt meg.
Az alperes megállapította, hogy a részlegnek 1 122 572, ...

BH 1992.2.139 Jogszabályok és jogi tartalmak

A pedagógus felperes 1990 májusában pályázatot adott be az u.-i általános iskola tanári állásának betöltésére. A pályázatot elnyerte, ezért a pályáztató iskola kérte az alperest, hogy a felperes munkaviszonyát - 1990. augusztus 15. napjával - áthelyezéssel szüntesse meg, miután augusztus 16-tól kívánja alkalmazni. Az alperes válaszában - gazdasági érdekekre hivatkozással - közölte, hogy a dolgozó munkaviszonyát csak augusztus 1-jével tudja megszüntetni. Ezt az időpontot az u.-i általános isko...

BH 1992.2.106 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes kívülállóként az egyik választott ügyvezetője volt az alperesnek. Megválasztását követően az alperessel munkaszerződést kötött.
Az alperes taggyűlése az 1989. január 4-én hozott határozatával a felperes "ügyvezetői kirendelését" 1989. február 15-i hatállyal "visszavonta".
A felperes keresetében a taggyűlés határozatának hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a határozat jogszabályba, illetőleg a társasági szerződésbe ütközik, mert a taggyűlés az ügyvezető kirende...

BH 1992.2.127 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes kérelmére kibocsátott fizetési meghagyás ellen - amely 82 594 Ft megfizetésére irányult - az alperes ellentmondást terjesztett elő, és előadta, hogy a követelt összeget a felperesnek 1989. december 21-én átutalta. Csatolta a terhelési értesítés fotómásolatát.
A bíróság az ellentmondás egyidejű megküldésével 8 napos határidővel és elutasítás terhe mellett hiánypótlásra, a hiányzó 2476 Ft illeték lerovására hívta fel a felperest. Ezt a végzést a felperes a tértivevény igazolása szer...

BH 1992.2.105 Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmező kezelésében álló 104, 85 m2 nagyságú, kétszobás, összkomfortos óvodavezetői szolgálati lakás bérlője 1975. december 31. napjáig a kötelezett volt. A lakást 1976. január 1. napjától kezdődően a kötelezett mint jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó a házastársával együtt használta.
A bíróság jogerős ítélete arra kötelezte az eljárás kötelezettjét, hogy a szolgálati lakást 15 napon belül ingóságaitól ürítse ki, és adja a kezelő birtokába. A bíróság ebben az ítéletében megállapított...

BH 1992.2.142 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1969-től az alperes alkalmazottja. A felek 1987. február 20. napján megállapodtak, hogy a felperes 1987. január 12. napjától 1988. január 11. napjáig egyszerűsített jövedelemérdekeltségű rendszerben üzemelteti az alperes élelmiszer- és háztartási boltját.
A szerződésben az eredménykövetelményt a beszerzési áron számított készletfogyás 6,63%-ában határozták meg.
Az alperes a szerződés mellékletét képező számításában 9,8% árréssel számolt, és állapította meg, hogy a boltban keletke...

BH 1992.2.143 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes a kenyérboltjában 1990. december 27-én felvett leltár elszámolása alkalmával megállapította, hogy a boltra meghatározott forgalmazási veszteség elszámolása után 21 491 forint összegű hiány keletkezett. Határozatában megállapította, hogy az 1990. június 28. napjától 1990. december 27. napjáig terjedő leltáridőszakban felmerült leltárhiány megtérítéséért - az 50/1985. (XI. 6.) MT rendeletben foglaltak figyelembevételével - a bolti dolgozók munkabérük arányában felelnek.
A munkaügyi ...

BH 1992.2.115 Jogszabályok és jogi tartalmak

A budapesti székhelyű A. és A. Vállalat Kiskereskedelmi Kft. elnevezésű gazdasági társaság létesítéséről az A. és A. Vállalat, valamint J. A., dr. W. Gy. és Sch. I. budapesti lakosok az 1989. október 12-én keltezett társasági szerződésben állapodtak meg.
A gazdasági társaság 3 000 000 Ft törzstőkével alakult, mely az állami vállalat 800 000 Ft pénzbeli és 2 100 000 Ft nem pénzbeli, valamint a természetes személyek közös tulajdonukban levő 100 000 Ft pénzbeli törzsbetétjeiből áll.
A társaság...

BH 1992.1.37 Jogszabályok és jogi tartalmak

A helyi önkormányzat 1991. január 21-én testületi ülésén hozott határozataival akként döntött, hogy a kerületi Ingatlankezelő Vállalat kezelése alatt álló különböző, az ülés napirendjéhez írásban 1., 2. mellékletként becsatolt iratban szereplő ingatlanok tekintetében a vállalat kezelői jogát visszavonja. Ezt követően hozott döntésével pedig úgy határozott, hogy az önkormányzat egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapít, amelynek törzstőkéje egymillió forint. A társaság tevékenységi ...

BH 1992.1.51 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bírósághoz 1988. szeptember 5-én érkezett az 1988. augusztus 5-én keltezett társasági szerződéssel létrehozott budapesti (IX. T. u. 11.) székhelyű, V. Számítástechnikai Kft. elnevezésű (rövidítésre használt címszó: V. Kft.) gazdasági társaság bejegyzési kérelme. Az elsőfokú bíróság 1988. október 18-án rendelte el a cég bejegyzését a cégjegyzékbe.
Az 1989. november 16-án kötött társasági szerződéssel alapított "V". Villamosipari, Elektronikus és Gépi Adatfeldolgozó Korlátolt Felel...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Előlegszámla és végszámla is nullás – helyes-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Fizetővendéglátó tevékenység

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink