26601 találat a(z) jogeset cimkére

AVI 1997.8.106 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az indokolás szerint a felperes keresetlevelében az alperes 1996. augusztus 2-án kelt elsőfokú határozatának felülvizsgálatát kérte, arra hivatkozással, hogy azt ő csak 1997. január 13-án vette át, egyben igazolási kérelemmel élt, és mulasztását pótolta.
Az alperes arra hivatkozott, hogy ügyben nincs másodfokú határozat, erre tekintettel "javasolta", hogy a bíróság a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján i...

BH 1997.8.410 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt folyamatban lévő, a Cégközlöny 1992. június 25-i számában közzétett eljárás keretében az első fokon eljárt bíróság az 58. sorszámú végzésével elutasította a hitelező által a felszámoló mulasztása miatti, 46 566 Ft kártérítés megfizetésére irányuló kifogást. Határozatát azzal indokolta, hogy a hitelező kifogása nem alapos, mert az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 54. §-ában foglaltak alapján a felszámoló a kötelezettségeinek megszegésével okozott ká...

AVI 1997.8.107 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes 1995. évre vonatkozóan kiutalás előtti személyi jövedelemadó-ellenőrzést végzett a felperesnél. Ennek eredményeként az APEH megyei igazgatósága egyéni vállalkozók és magánszemélyek ellenőrzési osztálya elsőfokú határozatával a felperes terhére 60 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. A megállapított adókülönbözetből kötelezte az adózót, hogy 1170 Ft adóhiányt fizessen meg, míg a jogtalanul igényelt 58 830 Ft adókülönbözet kiutalását elutasította.
A felperes fellebbezése folytán a...

BH 1997.8.422 Jogszabályok és jogi tartalmak

A földrajz és biológia tantárgyakat tanító, továbbá tehetséggondozással foglalkozó felperes 1988. augusztus 1-jétől áll az alperes alkalmazásában. Földrajz-biológia szakos általános iskolai tanár és az egyetemen szerzett "pedagógiai szakos előadó" végzettségei vannak.
Az alperes 1992. november 27-én a két diplomája alapján az "F" fizetési osztályba sorolta be, 1993. december 30-án visszasorolta a "D" fizetési osztályba. Az alperes 1994. július 15-én hét hónapos felmondási idővel, 1995. febru...

BH 1997.8.425 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes - a perben megállapított tényállás szerint - 1991. június 17-től állt segédmunkás munkakörben az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1993. február 19-én kelt és 1993. március 9-én közölt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát 1993. február 22-i hatállyal azzal az indokolással szüntette meg, hogy a vállalkozásában nem tudja a továbbiakban foglalkoztatni. Az alperes által kiadott egyes igazolások és a munkakönyv bejegyzései szerint a felperest megszakításokkal foglalkoztatta...

AVI 1997.8.105 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes egyéni vállalkozó által üzemeltetett, S. K. út 1. szám alatti üzletben az APEH megyei igazgatósága 1996. január 17. napján a nyugtaadási kötelezettség teljesítését ellenőrizte. Az ellenőrzés megállapításairól a helyszínen jegyzőkönyv készült. A jegyzőkönyvi megállapítások alapján az elsőfokú adóhatóság határozatában a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt 80 000 Ft, a jogszabályban előírt hiánya miatt pedig 20 000 Ft mulasztási bírságot alkalmazott.
A határozat indokolása a...

AVI 1997.8.104 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága II. ellenőrzési osztálya 1995. március 8-tól 1995. március 27-ig a költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél az 1990. október -december időszakra vonatkozóan és az 1991-1993. évekre vonatkozóan.
Az adóellenőrzésről készült jegyzőkönyv megállapításai alapján az elsőfokú adóhatóság, a II. ellenőrzési osztály az 1995. május 23-án kelt határozatában a felperes terhére vállalkozási nyereségadó adónemben 1991. év...

AVI 1997.8.109 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesek az 1995. május 17-én kelt ajándékozási szerződéssel megszerezték a P. A. u. 11. sz. alatti lakásingatlan haszonélvezeti jogát, míg az unokájuk S. Szabina a tulajdonjogot szerezte meg ugyanakkor.
A polgármesteri hivatal megyei illetékirodája az 1996. február 28-án kelt határozatával a haszonélvezeti jog értékét 640 000 Ft-ban állapította meg, és 20%-os mértékű illetékkulcs alkalmazásával - a 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási bejegyzési illetékkel együtt - 130 000 Ft ajándékozási il...

BH 1997.8.423 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1974 szeptembere óta dolgozik az iskolában, amely az 1993. június 24. napján kötött megállapodással az egyház tulajdonába került. A felperest, aki tanító képesítéssel rendelkezik, ezt megelőzően az iskola igazgatója a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 63. §-ának (5) bekezdése alapján, a tartósan jó munkája alapján, az "F" fizetési osztályba sorolta.
A felperes közalkalmazotti jogviszonya az iskola átvételével megszűnt, ekkor a felek munkaszerződé...

AVI 1997.8.103 Jogszabályok és jogi tartalmak

Felperes a perben nem álló P. és Társa Kft. közvetítésével megállapodást kötött a perben nem álló V. Zoltánnal, melynek alapján V. Zoltán 1995, márciusi kezdéssel, decemberi befejezéssel 5 300 000 Ft bruttó vállalkozói díjért vállalta a felperes részére egy 20x10 m2-es borház és magtár megépítését. V. Zoltán az adóhatóság nyilvántartásában X adószámmal szerepelt korábban, azonban ezt az adószámot tévedésből az adóelszámolási iroda törölte és megszűntként tartotta nyilván, adószámát Y számra v...

AVI 1997.8.111 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a tulajdonát képező B. G. u. 40. szám alatti ingatlant 1991. április 15-én kelt adásvételi szerződéssel 8 100 000 Ft-ért elidegenítette. Ugyanezen a napon kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a felperes a B. Ö. u. 10/1. szám alatti társasházi öröklakást és garázst 8 000 000 Ft vételárért. A felperes a szerződést a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál 1991. április 22-én benyújtotta.
A Fővárosi Kerületek Földhivatala 1993. augusztus 30-án kelt határozatával a felperes tulajdonj...

BH 1997.8.402 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felszámolás alatt álló felperes módosított keresetében 429 897 forint megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Ebből 253 197 forintot az 1990. május 1-jén eladott 14 db tehén 490 000 forint vételárának még ki nem fizetett részeként, 165 000 forintot az alpereshez kihelyezett 3 db tehén ellenértékeként, míg 11 700 forintot ugyancsak a kihelyezett 1 db növendék üsző értékeként követelt, mert ezekkel az alperes nem tudott elszámolni.
A bíróság jogerős ítéletében a keresettel egyezően maras...

AVI 1997.7.87 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Ú. Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) és a T. Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) 1994. november 30-án együttműködési megállapodást kötött, melynek alapján az Alapítvány folyamatosan pénzeszközöket enged át az Egyesületnek, kizárólag arra a célra, hogy az a legmegfelelőbben tudja növelni az Alapítvány bevételét az alapítók szándékának megfelelően.
A felperes 1995. november 16-án 24 400 Ft-ot fizetett be az Alapítvány részére alapítványi támogatás címén. Ugyanaznap csatlakozott az E...

AVI 1997.7.88 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát megváltoztatta és a felperes terhére megállapított adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot törölni rendelte. Az indokolás szerint a felperes által teljesített szolgáltatás a Ptk.-ban meghatározott kötelezettségvállalás közérdekű célra definíciójának teljes körűen megfelelt. Az illetékes állami felügyelő szerv a jóváhagyást megadta és az ingyenes vagyoni szolgáltatás is megvalósult a felperes részéről. A felperes ugyanis egy vállalkozói szerződés ke...

BH 1997.7.363 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesnek az elidegenítési és terhelési tilalom, valamint jelzálogjog törlése iránt indított keresetével szemben az alperes 466 650 966 Ft kölcsöntartozás és kamatai megfizetése iránt viszonkeresetet indított. A per során az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet (tvr.) 108. §-ának (1) bekezdése alapján biztosítási intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, mellyel egyrészt a viszonkeresettel érvényesített pénzkövetelés biztosítását, másrészt meghatározott ingatlanok zárlatának az elrendelé...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Munkahelyi étkeztetés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Munkaviszony jogfolytonossága

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink