adozona.hu
AVI 1997.10.128
AVI 1997.10.128
A kétes és a behajthatatlan követelés elhatárolása hitelezési veszteség elszámolása esetén [1991. évi XVIII. tv 15. § (9) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi vállalat 1993. január 1. hatállyal részvénytársasággá alakult át. Az elsőfokú adóhatóság az 1992-es évre vonatkozóan a költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél. Az elsőfokú adóhatóság határozatában a felperes javára 178 000 Ft általános forgalmiadó-különbözetet, 1 397 000 Ft állami vagyon utáni részesedési adókülönbözetet, a felperes terhére pedig 7 265 000 Ft adóhiánynak minősülő társaságiadó-különbözetet 3 632 000 Ft adóbírságot és 794 000 Ft késedelmi...
AVI 1997.10.128 A kétes és a behajthatatlan követelés elhatárolása hitelezési veszteség elszámolása esetén [1991. évi XVIII. tv 15. § (9) bek.].
A felperesi vállalat 1993. január 1. hatállyal részvénytársasággá alakult át. Az elsőfokú adóhatóság az 1992-es évre vonatkozóan a költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél. Az elsőfokú adóhatóság határozatában a felperes javára 178 000 Ft általános forgalmiadó-különbözetet, 1 397 000 Ft állami vagyon utáni részesedési adókülönbözetet, a felperes terhére pedig 7 265 000 Ft adóhiánynak minősülő társaságiadó-különbözetet 3 632 000 Ft adóbírságot és 794 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A felperes fellebbezett, azonban a másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes a későbbiekben az általa hozott határozatot módosította és saját körében elrendelte 2 347 000 Ft adóbírság és 562 000 Ft késedelmi pótlék törlését.A felperes keresetében az adóhatározatok bírósági felülvizsgálatát kérte. A peres eljárás során azt képezte vita tárgyát, hogy a felperes hitelezési veszteségként leírta az É. K. és M. Vállalat, valamint a R. Rt.-vel szembeni követeléseit az adózás előtti eredmény terhére, mivel azokat behajthatatlannak minősítette. Az alperesi álláspont szerint ezek a követelések a leírás időpontjában a bizonylatok hiányában csupán kétes követelésnek minősültek és ebben az esetben mások a számviteli előírások. Az alperes hivatkozott a számviteli törvény 15. §-ának (9) bekezdésében foglaltakra, amely szerint nem lehet eredményt kimutatni akkor, ha az árbevétel, a bevétel pénzügyi realizálása bizonytalan.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság álláspontja értelmében valamely követelés akkor minősül behajthatatlannak, ha a követelés bírósági eljárás során nem érvényesíthető, vagy a megítélt követelés teljesítését végrehajtási eljárás során nem lehetett kikényszeríteni, avagy a hitelezői igényt az adós sem a csődeljárás, sem a felszámolási eljárás során kielégíteni nem tudta és mindezekről a követelés jogosultját a bíróság jogerős határozattal avagy más, a reájuk vonatkozó jogszabályok szerint kibocsátott irattal értesíti. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítélete szerint a felperes követelései is kétes követeléseknek minősülnek és nem tekinthetők behajthatatlannak. A felperes ennek ellenére kétes - és nem behajthatatlan - követeléseket írt le hitelezési veszteségként, eljárása jogszabálysértő volt és a helyes eljárás az lett volna, ha a számviteli törvény rendelkezései alapján céltartalékot képzett volna.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság a városi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint jogszerűen jutott a városi bíróság arra a következtetésre, hogy sem a mérlegforduló napján, sem a mérlegkészítés idején nem rendelkezett a vállalat a külső szakember számára is bizonyítékként elfogadható olyan hitelt érdemlő bizonylattal, ami kétségkívül megalapozta volna a hitelezési veszteség címén történő leírást. Ebből következően a perbeli időszakban a követelések még csupán kétes követelésnek minősültek, és a felperesnek a kétes követelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján kellett volna eljárnia. A bíróság álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy a felszámolási eljárás megindítását követően két év elteltével sem fejeződött be a felszámolás, továbbá hogy a felperesi vállalat nem rendelkezik információval a követelés kiegyenlítéséről, nem alapozza meg a hitelezési veszteségként történő leírást, ugyanis nincs a számviteli törvényben meghatározott olyan bizonylat, ami egy külső szakember számára is a leírást egyértelművé tenné.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Előadta, hogy a jelen jogesetre konkrét jogszabályi rendelkezés nem található és a különböző jogszabályhelyek állásfoglalásán alapuló értelmezés alapján hozta meg döntését a másodfokú bíróság.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban történő fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az indokolás rámutat, hogy a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 15. §-ának (9) bekezdése értelmében nem lehet eredményt kimutatni akkor, ha az árbevétel, a bevétel pénzügyi realizálása bizonytalan. A tárgyévi eredmény meghatározása során az értékvesztés elszámolásával, a céltartalék képzésével vehető figyelembe az előre látható kockázat és a feltételezhető veszteség akkor is, ha az a mérleg fordulónapja és a mérlegkészítés időpontja között vált ismertté. Az értékcsökkenéseket és értékveszteségeket el kell számolni, függetlenül attól, hogy a tárgyév eredménye nyereség vagy veszteség.
Helyesen utal az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása arra, hogy a követelés akkor minősül behajthatatlannak, ha bírósági eljárás során nem érvényesíthető vagy a megítélt követelés teljesítését végrehajtási eljárás során nem lehetett kikényszeríteni, illetve a hitelezői igényt az adós sem a csődeljárás, sem a felszámolási eljárás során kielégíteni nem tudta és mindezekről a követelés jogosultját a bíróság jogerős határozattal értesítette. A konkrét ügyben a felperes kétes követeléseket írt le hitelezési veszteségként, így eljárása valóban jogszabálysértő volt. A felperes akkor járt volna el helyesen, ha a számvitelről szóló törvény idézett szakasza alapján a követeléseit kétesnek minősítve, azok összege után céltartalékot képez.
Egyetért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben foglalt azon megállapítással, hogy önmagában a felszámolási eljárás elhúzódása nem indokolja a felperes döntését, tehát a hitelezési veszteségként történő leírást. Mivel a felperes törvénysértő módon a kétes követelést behajthatatlannak minősítette, az adóhatóságok döntései jogszerűek.
(Legf. Bír. Kfv.I.28.202/1996. sz.)