26651 találat a(z) jogeset cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében az alperes átsoroló intézkedése jogellenességének megállapítását, és 24 400 forint hátralékos illetménynövekedés, 2005. január 1-jétől pedig havi 11 320 forint illetménynövekedés megfizetésére kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a besorolás megváltoztatására irányuló keresetet elutasította. Az alperest 24 400 forint illetménykülönbözet és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság által feltárt tényállás szerint a felperes tanító munka...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes az elsőfokú bírósághoz 2006. március 8-án benyújtott keresetlevelében előadta, hogy a H. GmbH németországi cég 2000. március 3-án üzletrész átruházási szerződéssel 100 %-os tulajdont szerzett a felperesi társaságban azzal, hogy a tényleges átadás 2000. december 31-én 24 óráig történik meg. Megegyeztek abban is, hogy a tényleges átadásig a cég ügyvezetője továbbra is az alperes marad.
A 2001. január 2-án történt átvételkor derült ki, hogy az ügyvezető adó- és TB fizetési kötelezett...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes a felülvizsgálati kérelmét a másodfokú bíróság ítéletének iratellenessége, továbbá okszerűtlen, életszerűtlen következtetései miatt nyújtotta be. Jogszabálysértőnek minősítette továbbá a fellebbezésének figyelmen kívül hagyását a 2004. február 26-ától május 31-éig terjedő időszakra megítélt elmaradt illetményre vonatkozóan.
A jogalapról kifejtette, hogy a felperes bizonyítottan többször késett, ezáltal az iskola házirendjét megsértette. E magatartása következtében az oktató munkáj...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes társaság a 2004. augusztus 12-én kelt taggyűlési határozat alapján 2004. augusztus 26-án nyújtotta be az alperesek társaságból történő kizárása iránti keresetét. A peres eljárás során 2005. április 13-án kelt végzésével az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és az alperesek tagsági jogainak gyakorlását a per jogerős befejezéséig felfüggesztette. 2005. április 30-án kelt ajándékozási szerződéssel az alperesek a felperes társaságban levő üzletrészüket elajándékoztá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A cégjegyzékbe 1993. november 23. napján bejegyzett G. Kkt.-t G. József és S. Sándor alapították.
G. József 2004. október 16. napján, S. Sándor 2005. június 13. napján elhunyt.

Az elsőfokú bíróság 2005. november 11-én kelt 21. sorszámú végzésével megállapította, hogy a cég 2005. április 16. napján megszűnt és elrendelte a végelszámolását.

Végelszámolónak a K. Rt.-t jelölte ki. Végzésének indokolásában rámutatott arra, hogy a társaság még nem módosította a létesítő okiratát az 1997. évi...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A magánszemély alperes kizárólagos tulajdonát képezte az M. Kft. 100 %-os üzletrésze, amelyet 1999. június 10-én kelt üzletrész adásvételi szerződés alapján értékesített a felperesi cégnek. Az adásvételi szerződés 2. pontja szerint a vételár egy rögzített és egy változó vételárrészből állt, amelyből a közösen megállapított képlet alapján a változó vételár három részletben kerül kifizetésre, s az egyes részletek az 1999. december 31-i, a 2000. december 31-i és 2001. december 31-i auditált éves...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A B. Bt. jogi képviselője - a 2006. március 1. napján kelt létesítő okirat alapján - a társaság cégjegyzékbe történő bejegyzését kérte. Főtevékenységként a TEÁOR 80.43'03 számú, máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatást kérte bejegyezni, a tevékenységi körben - egyebek mellett - megjelölték a TEÁOR 80.30'03 számú felsőoktatás tevékenységet is.

A cégbíróság a 2006. április 5. napján kelt 3. sorszámú végzésében a jogi képviselőt, elutasítás terhe mellett, az alábbi tartalmú hiánypótlásra...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A társaság jogi képviselője 2006. március 28. napján változásbejegyzési kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz mint Cégbírósághoz. A 2006. március 13-án kelt társasági szerződésmódosítás alapján kérte a társaság székhelyében és a tagjaiban -üzletrész-átruházás folytán - bekövetkezett változások bejegyzését a cégjegyzékbe. A kérelem mellékleteként - egyebek között - csatolta a taggyűlési jegyzőkönyvet, a társasági szerződésmódosítást, a tagjegyzéket és az egységes szerkezetbe foglalt módos...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes fő tevékenységként nyomozási és biztonsági tevékenységet folytat. A cégnyilvántartás adatai szerint székhelye 1995. október 1-jétől 1999, június 22-ig T., V. u. 14., 1999. június 22. óta pedig D., 1995. október 1-jétől 1998. augusztus 25-ig D., F. út 76. alatt, 1998. augusztus 25-től 1999. június 22-ig pedig D., Ú. u. 13. alatt telephellyel rendelkezett.
A felperes különböző társaságok telephelyén - megbízási szerződés alapján - vagyonvédelmi, őrzési és rendészeti feladatokat váll...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az ítélőtábla az elsőfokú cégbíróság 5. sorszámú végzését helybenhagyta, a 78. számú végzését hatályon kívül helyezte, és a változás bejegyzési eljárást megszüntette.
Határozatának indokolásában kifejtette: az E. Lakásfenntartó Szövetkezet működésére, - amely 1998. szeptember 14-e óta felszámolás alatt áll - a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Sztv.) szabályai az irányadóak. Az ítélőtábla megállapította ugyanis, hogy a 2005. január 1-jén hatályba lépett, az Sztv. lakásszövetkezete...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A cégkivonat adatai szerint, a cégjegyzékbe 1999. szeptember 1. napján bejegyzett É. Kft. önálló képviseletre jogosult ügyvezetője T. Géza, aki egyben a társaság irányítását biztosító közvetlen befolyással rendelkező tagja is, másik tagja R. Károly.

A társaság jogi képviselője a cégbírósághoz 2006. február 20. napján benyújtott kérelmében G. Pál ügyvezető cégjegyzékbe történő bejegyzését, R. Károly tag törlését, továbbá az M. 94 Kft., mint többségi irányítást biztosító befolyással rendelke...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a módosított keresetében 2001. augusztus 18. és 2004. augusztus 18-a közötti időtartamra elmaradt készenléti díj címén 6 023 475 forint és ennek késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy bankbiztonsági megbízottként a rendes munkaidején túl állandó készenlétben állt, az alperes azonban hathetenként csak egy hét készenléti díjat fizetett meg részére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a régiófelelős b...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a II. r. alperes a 2003. május 20-án kelt adásvételi szerződéssel - forgatmánnyal ellátva - az I. r. alperesre ruházta át a tulajdonában álló, a felperes által kibocsátott 740001-750000 sorszámú névre szóló törzsrészvényeket. A felperes a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdésére alapított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a fenti adásvételi szerződés színlelt és mint ilyen semmis. Előadta, hogy a II. r. alperes nem kívánta a ré...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A vámhatóság 2003. november 27-én ellenőrzést tartott a F. Ágnes tulajdonában lévő ingatlanon álló, F. Ágnes és a felperes közösen használt fóliagarázsban. Ennek során lefoglalt 13 276 doboz különbféle márkájú, magyar adójegy nélküli dohányterméket és 4 db magyar szeszesital zárjegyet, ez utóbbiak mindegyike nyomdatechnikai úton előállított hamisítvány volt.
Az első fokon eljárt vámhivatal határozatában - jövedéki törvénysértés miatt kötelezte a felperest 7 182 797 Ft jövedéki bírság megfize...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes jogerődje 2002. november 27. napján kelt társasági szerződéssel alakult meg, főtevékenységeként az ingatlanforgalmazást jelölte meg. A cégbíróság bejegyzés előtt az előtársaság 2002. december 4. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a 10.686/9., 10.686/10., 10.686/11. hrsz.-ú ingatlanokat. A szerződés 9. pontjában rögzítették, hogy az ingatlanok megvásárolására ingatlanforgalmazási célból került sor. Az adásvételi szerződést a földhivatalhoz 2002. december 6. napján nyúj...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink