437 találat a(z) hitel cimkére

Cikk

Október 28-án indul a Wekerle Plusz vásárlási és építési hitelprogram, az új lakásokra és lakásépítésekre fókuszálva; az igénylők köre 18-45 éves korra bővítik, a korábban említett 41 éves kor helyett – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter a 2027. évi költségvetés egyéb részleteiről szóló mai sajtótájékoztatón. 2027-től indul a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési program is – jelentette be a sajtótájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.

Cikk

Még több hazai kis- és középvállalkozás (kkv) előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával: a Kavosz Zrt. által koordinált program három hitelkonstrukcióját július végétől igényelhetik azok a cégek, amelyek részvételét eddig biztosítéki vagy egyéb feltételek korlátozták – közölte az MTI.

Cikk

A kormány elrendelte a magánpiaci hitelezéshez kapcsolódó állami támogatások és garanciák felülvizsgálatát azzal a céllal, hogy jelentősen csökkenjen az állami kockázatmegosztás szintje, erősödjön a bankok saját hitelkockázat-értékelése, és kedvezőbbé váljanak a garanciafedezeti arányok – derül ki a Magyar Közlöny 105. számában megjelent 1239/2026. számú kormányhatározatból.

Cikk

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program, derül ki a money.hu sajtóközleményéből.

Cikk

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium módosítja a Széchenyi Kártya Program likviditási hiteltermékeinek kamatfeltételeit, a Széchenyi Folyószámlahitel MAX+, a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ és a Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kamata a jövőben a háromhavi BUBOR szintjéhez igazodik, amelynek jelenlegi értéke 5,89 százalék – közölte a szaktárca csütörtökön a kormány honlapján, tájékoztatott az MTI.

Cikk

A vállalati és a háztartási hitelek piaca egyaránt élénkült 2026 első negyedévében, így a hitelintézetek vállalati hitelállománya 9,7 százalékkal, a háztartási hitelállomány pedig 17,3 százalékkal bővült éves összevetésben. Az MNB Hitelezési felmérése alapján a bankok szerint továbbra is várat magára a fordulat a beruházási hitelek keresletében. A lakáshitelezést egyértelműen az Otthon Start Program határozza meg. A magas szinten lévő lakáshitel-kereslet 2026 folyamán a bankok szerint mérséklődni fog – írja honlapján az MNB.

Cikk

Az MNB, illetve az OTP Bank új statisztikái is arra utalnak, hogy az Otthon Start Program jelentősen átrendezte a magyar lakáshitelpiacot, a korábbiaknál jóval több fiatal vett lakást – ilyen szempontból tehát elérte a kívánt eredményt a kormány újabb lakáshitelprogramja. Kérdés ugyanakkor, hogy a fiatalok mely csoportjai tudják igénybe venni az Otthon Startot, illetve az is, hogy milyen lakáspolitikai koncepcióba ágyazódik a program – írja a hvg.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rezsiköltség-elszámolás számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlanáfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan-bérbeadás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink