131 találat a(z) hiány cimkére

Cikk

Az MNB 18 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosító Zrt.-re az életbiztosítási szerződések kezelése során tapasztalt nem megfelelő eljárások és a szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt. Az MNB által végzett ellenőrzés megállapításai szerint ugyanakkor a biztosító alapvetően jogszabályszerűen tevékenykedik.

Cikk

A felperes közalkalmazott gazdasági igazgatói megbízását a kinevezési jogkört gyakorló visszavonta, majd ezt követően a munkáltatói jogkör gyakorlója fegyelmi eljárást indított vele szemben. A fegyelmi eljárás kezdeményezését azzal indokolta, hogy az intézménynél a fenntartó által elrendelt megbízhatósági ellenőrzés nagy összegű hiányt tárt fel, továbbá a felperes az alperes nevében több gazdasági társasággal olyan szerződést kötött, amelyből az intézménynek kára származott – olvashatók egy ügy előzményei a Kúria közleményében.

Cikk

Az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi halmozott hiánya 954,6 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 1006,6 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 29,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 22,1 milliárd forintos szufficittel zártak – közölte az NGM. Időközben az Európai Bizottság feloldotta az uniós kifizetések felfüggesztését, amely azonban csak ezt követően jelenik meg az államháztartási bevételekben.

Cikk

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. év május végi halmozott hiánya 511,1 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 588,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 30,4 milliárd forintos szufficittel zártak. Egy évvel korábban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 681,7 milliárd forint volt – közölte az NGM.

Cikk

A második negyedévben 3,8, az első félévben 3,2 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya - jelentette a nemzeti számlák rendszere (ESA2010) szerint összeállított előzetes adatok alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A 2014-re tervezett költségvetési hiány 97 százalékát elérte a kormány az első négy hónapban. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyebek mellett a pedagógusok béremelését, az önkormányzatok adósságának átvállalását, és az előrehozott kifizetéseket okolja. Pár hónap múlva jöhet a megszorítás – írja a hvg.hu.

Cikk

Az államháztartás hiánya tovább csökkent, az államadósság szintje viszont növekedett az EU egészében 2013-ban az előző évhez képest. Magyarországon tavaly GDP-arányosan 2,2 százalékos volt a deficit és 79,2 százalékon állt az államadósság – derül ki az Eurostat 2013-as adatokra vonatkozó első jelentéséből. Görögországnak tavaly 1,5 milliárd eurós elsődleges költségvetési többlete keletkezett.

Cikk

A tervezettnél kisebb lett 2013-ban az adóbevétel az előirányzottnál jóval alacsonyabb infláció miatt, de a büdzsé hiánya is kevesebb lesz a vártnál - derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.

Cikk

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 337 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 339,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 40,3 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon a részletes pénzforgalmi összesítés ismertetésekor. Az adatok megegyeznek a március elején közölt előzetes számokkal.

Cikk

Erre még a nyomdák sem számítottak: a Pátria Nyomda összes arra alkalmas gépe az új típusú, APEH-sorszámmal ellátott, számlatömböket gyártja, akkora roham indult a papírboltokban január első napjaiban - írta a Népszabadság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

1 2 3 4 5 6 7 8 9

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szabadság jogosultság

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Csed több jogviszony esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Biztosítás szüneteltetése

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink