165 találat a(z) helyi adó cimkére
Haladék: a helyi adók idei első félévi befizetésének határideje
Cikk
A nemzeti ünnep hosszú hétvégéje négy nap haladékot jelent az önkormányzati adók idei első félévi befizetési határidejére.
Zalaegerszegen rekordösszegű iparűzési adó folyt be
Cikk
Rekordösszegű helyi iparűzési adó (hipa) folyt be az elmúlt évben Zalaegerszeg önkormányzatához, a tervezettet is meghaladóan mintegy négymilliárd forint - közölte a város alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Építményadó: egyeztetés és bírság Kaposváron
Cikk
Kaposvár polgármestere ígéretet tett arra, hogy áttekintik a város adórendeletét, miután tárgyaltak a több mint duplájára emelt építményadó ellen tiltakozó helyi vállalkozók képviselőivel - tájékoztatta a keddi megbeszélésen részt vevő egyik kaposvári cégvezető az MTI-t. A tanácskozás után a kaposvári önkormányzat közleményben tudatta: bírsággal sújtják azokat, akik nem tesznek időben eleget az adóbevallási kötelezettségüknek.
Tatabányán tíz százalékkal nőtt a helyi adóbevétel
Cikk
Tatabányán 2011-ben az összes helyi adóbevétel meghaladta a 4,8 milliárd forintot, az érték tíz százalékkal nőtt a 2010-es adatokhoz képest - mondta el a nagy adózók fogadásán szerdán a polgármester.
Helyi adó, gépjárműadó: nyilvános adóslista Keszthelyen
Cikk
Márciustól nyilvános lesz Keszthelyen a helyi adóval vagy gépjárműadóval elmaradt személyek és társaságok listája - közölte pénteken a város önkormányzata.
Emelnék az iparűzési adót Budapesten - ebből finanszíroznák a BKV-t
Cikk
A jelenlegi 2-ről 2,5 százalékra emelné az iparűzési adó mértékét Budapesten négy kormánypárti politikus. A többletet a Fővárosi Közgyűlés használhatná fel a BKV finanszírozására.
Emelnék az építményadót Győrben
Cikk
A jelenlegi 700-ról 900 forintra emelné az éves építményadót 2013. január elsejétől Győr önkormányzata - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Simon Róbert Balázs (Fidesz-KDNP) pénzügyekért felelős alpolgármester.
Jól teljesítettek a nyíregyházi kkv-k és az adóosztály: 880 millió forinttal nőtt az adóbevétel
Cikk
Több, mint 880 millió forinttal nőtt a nyíregyházi önkormányzat adóbevétele szeptember végéig az egy évvel korábbihoz lépest, így meghaladta a 6,9 milliárd forintot - közölte Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere.
Selmeczi: "Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem lesz ingatlanadó"
Cikk
Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, a kabinet elvetette, hogy a termőföldre plusz adót vessenek ki. Az eva ügyében még zajlanak a viták.
Adótörvények: a költségvetési bizottság szavazott
Cikk
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetését célzó javaslat ellen szavazott az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága, amely a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról tárgyalt szerdai ülésén.
Mit kell tudni a helyi adóztatásról?
Szakértői Kommentár
A helyi adóztatás célja, hogy az önkormányzatoknak forrásokkal rendelkezzenek az általuk önként vállalt, vagy...
Emelkednek a helyi adók, kevesebb lesz a mentesség Pécsett
Cikk
Több helyi adó emelésével és a mentességek megszüntetésével kívánja növelni bevételeit Pécs önkormányzata jövőre.
Helyi adó: nyilvános adóslista Hódmezővásárhelyen
Cikk
Nyilvánosságra hozta a helyi adóval tartozók listáját honlapján a hódmezővásárhelyi önkormányzat.
Helyi adók: új szabályok 2013-tól
Cikk
Az új önkormányzati törvény koncepciója szerint a helyhatóságok megváltozott finanszírozási rendszere legkorábban 2013-tól léphetne hatályba, de 2012-től már az új szemlélet alapján történhetne az önkormányzatok pénzellátása.
Helyi adók az Európai Unióban és Magyarországon
Cikk
Öt EU-s tagországban egyáltalán nem kell helyi adót fizetni, és a többi tagállam szabályozása is nagyban eltér egymástól. Európai Uniós körkép a helyi adókról.