48 találat a(z) hatóság cimkére
A Nébih tájékoztatókkal támogatja a koronavírus elleni védekezést Cikk
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) annak érdekében, hogy segítse az új típusú koronavírus terjedésének megakadályozását, több új intézkedést is bevezetett. A hivatal szakemberei többek között tematikus tájékoztatókat készítenek, valamint támogató szemlékkel segítik a vállalkozások biztonságos működését.
Repkednek a milliós adatvédelmi bírságok Cikk
Ahogyan távolodunk időben a GDPR alkalmazhatóvá válásától, úgy jelennek meg növekvő számban a tagállami hatóságok bírság szankciót is tartalmazó döntései. Ezeknek a döntéseknek az ismerete nem csupán a bírság mértéke szempontjából fontos iránymutatás, arra is figyelni kell, hogy a hatóságok mely szempontrendszer alapján vizsgálták az adatkezelők nemmegfelelését. Az alábbiakban egy marketingcélú adatkezeléssel összefüggő bírsághatározat kerül bemutatásra, amely az adott vállalkozásnak milliárdjaiba került.
Brit és szlovák hatóságokkal együtt nyomozott a NAV Cikk
Nyolcan már letartóztatásban vannak abból a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezetből, amely illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bűncselekményekből származó vagyonból mintegy félmilliárd forintot biztosított.
Adóíveket küldtek a hatóságok a kriptodeviza-piaci befektetőknek Cikk
Kriptodevizapiaci befektetők százezreinek küldtek ki adóbevallási íveket Indiában, miután egy országos felmérésből kiderült, hogy 17 hónap alatt több mint 3,5 milliárd dollár értékű tranzakciót hajtottak végre virtuális devizákkal.
A hatóság hallgatása nem beleegyezés – mondta ki a Kúria Cikk
A Kúria ítéletet hozott a Kfv. VI. 37 502/2016. számú ügyben, melyben a felperes azzal az indokkal kérte az építésügyi hatóság bontást elutasító határozatának hatályon kívül helyezését, hogy az épület lebontásának joga már megadottnak tekinthető, mert a hatóság az előírt határidőben nem hozott döntést.
Adószakértők, adótanácsadók, könyvvizsgálók ellenőrzése: kezdődik az egyeztetés Cikk
Szerdán egyeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium az érintett pénzügyi szervezetekkel az új közfelügyeleti hatóságról. A tervek szerint idén júliusban felálló szervezet a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők és a könyvvizsgálók ellenőrzéséért felelhet – közölte az NGM.
Munkaügyi ellenőrzés: amikor kötelező a bírság, és amikor nem Cikk
Kínos perceket tud okozni a felkészületlen és jogszabálysértő módon eljáró munkáltatónak a váratlanul megjelenő munkaügyi hatóság. Magyarázkodhat ugyan a bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók vagy a munkabérfizetés elmaradása miatt, a bírság kiszabása alól mégsem tud mentesülni. Ennek az anyagi hátrány mellett egyéb következményei is lehetnek, így például állami támogatásokból, közbeszerzési eljárásból való kizárás, vagy elszámolási nehézség az anyavállalat felé.
Tiltakoznak a könyvelők és az adótanácsadók Cikk
Nem ért egyet a szakma a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azon tervével, hogy külön hatóságot hoz létre a könyvelők, adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők ellenőrzésére – közölte a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerdán az MTI-vel.
Behajtási költségátalány – hatóság Kérdés
Tisztelt Szakértő! Gazdasági társaság vagyunk, amely szolgáltatást nyújtott az egyik területi ügyészségnek. Ők folyamatosan késedelmesen fizettek. Kérdésünk, hogy hatóságként értelmezhető-e az ügyészség? Véleményünk szerint jár nekünk a 40 eurós költségátalány, de a hatóság fogalmát tisztázni szükséges előtte. Köszönjük a választ!
Amikor munkavégzés nélkül is jár a munkabér Cikk
Milyen orvosi vizsgálat, haláleset, bírósági, hatósági ügyintézés esetén illeti meg a munkavállalót munkabér, távolléti díj, illetve más díjazás? Itt vannak a részletek.
Milliárdos áfacsalást lepleztek le a hatóságok Sanghajban Cikk
Több mint egymilliárd jüan értékben számlázó áfacsalókat vettek őrizetbe a hatóságok a hétvégén Sanghajban - egy hónap alatt ez már a második ilyen jellegű komolyabb bűnügy.
Amikor a hatóságok túlkapásaira maga a jogszabály figyelmeztet Cikk
Összeszedtünk néhány esetet, amikor a jogszabály visszájárra sülhet el. Elemezzük, miért és hogyan élhet vissza a hatóság a benne szereplő hiányosságokkal, amelyekre épp a jogalkotó hívja fel a figyelmet.
Jön az új élelmiszeradó Cikk
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 2011. év végi módosítása alapján az élelmiszerlánc meghatározott szereplői élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetésére lesznek kö-telesek.
Adóellenőrzés vége: őrizzük meg a borítékot! Cikk
Az adózás rendjéről szóló törvény (a továbbiakban: Art) szabályozása az elsődleges.