49 találat a(z) halál cimkére

Cikk

Az előzetes adatok szerint 2022 novemberében 7040 gyermek született, és 10 220 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Vesztegetés, tőzsdei manipulációk és fegyverek illegális birtoklása miatt ítélték halálra Kínában az ország egykori állambiztonsági miniszter-helyettesét, de az ítéletet két évre felfüggesztették – jelentette pénteken a kínai állami média, közölte az MTI.

Cikk

Számos egyébként jól működő betéti társaság és közkereseti társaság került nehéz helyzetbe korábban, amikor haláleset miatt megszűnt a beltag vagy a kültag jogviszonya, vagy a tagok száma egy főre csökkent. Ha ugyanis hat hónapig nem jelentettek be új tagot a vállalkozásba, akkor a céget a törvényi szabályozás szerint automatikusan megszüntették. Július 1-jétől azonban ez nem fenyegeti a társaságot akkor sem, ha a helyzetet fél év alatt nem sikerül rendezni – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

80 százalékos költséghányad ÖVTJ szerint

Lepsényi Mária

adószakértő

Beiskolázási támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink