49 találat a(z) halál cimkére

Cikk

Az előzetes adatok szerint 2024 júliusában 6793 gyermek született és 10 044 fő halt meg. 2023 júliusához képest a születések száma 13, a házasságkötéseké 14 százalékkal csökkent, a halálozásoké 2,8 százalékkal nőtt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született, és 9501 fő halt meg. 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 1,2 százalékkal nőtt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Rendkívüli sebességgel terjed Magyarországon is a szamárköhögés, a legfrissebb hivatalos, heti fertőzési jelentés alapján már 76 gyanús esetet azonosítottak idehaza. Első hallásra ez nem tűnik magasnak, de érdemes elhelyezni a korábbi évek adatai fényében: 2017 és 2023 között 0 és 15 eset között szóródott a kumulált esetszám az első 24 hétben. A bevizsgált mintákon túl pedig rengeteg felderítetlen eset lehet még az országban, mivel az érintettek (legyenek akár betegek, akár háziorvosok) nagyon gyakran nem ismerik fel a betegséget, hiszen egy olyan régi-új fertőzéssel állunk most szemben, amiről azt hittük, hogy a sikeres védőoltási programnak és a magas hazai átoltottságnak köszönhetően már rég eradikáltuk. Úgy tudjuk, idehaza is volt több, a betegséggel összefüggésbe hozható csecsemő-haláleset. Közben a járványügyi hatóság a felfutó esetszámok ellenére 5 hónapja nem kommunikál a nyilvánosság felé, hivatalosan tehát még nem lehet járványról beszélni. Most viszont újult erővel támad a pertussis betegség, melynek elsősorban a csecsemők vannak kitéve. Szakértőkkel beszéltük végig az aktuális helyzetet, a jelenség mögött meghúzódó folyamatokat, a kilátásokat és minden fontosabb szereplő feladatát, felelősségét. A megkérdezettek körében egyértelmű konszenzus volt abban, hogy a mostani helyzet még inkább felértékeli a megelőzést, vagyis a védőoltás felvételét: mind a szamárköhögés elleni kötelező gyerekkori védőoltásokat, mind pedig a felnőttkori ismétlő vakcinát – írja a portfolio.hu.

Cikk

Egy társaság egyszerűsített végelszámolásról hozott döntést. A döntéshozatalt közvetlenül megelőzően értesült az egyik üzletrész-tulajdonos elhalálozásáról. Folytatódhat-e a végelszámolási eljárás vagy meg kell várni a hagyatéki eljárás végét? Olvasói kérdésre dr. Magyar Attila ügyvéd (Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda) válaszolt.

Cikk

Az előzetes adatok szerint 2023 júniusában 7234 gyermek született, és 9218 fő halt meg. 2022 júniusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 7,2, a házasságkötéseké pedig 20 százalékkal csökkent, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

80 százalékos költséghányad ÖVTJ szerint

Lepsényi Mária

adószakértő

Beiskolázási támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink