11745 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Még egy hónapig, március 18-áig lehet kérni az szja-bevallási tervezet postázását az adóazonosító jel és születési dátum megadásával többféle módon is, március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Cikk

Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kapatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.

Cikk

Az Országgyűlés 2023. decemberében elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségről és fenntarthatósági átvilágítási kötelezettségről szóló törvényt, amelynek az érintett vállalkozásokra irányadó fenntarthatósági célú átvilágítási, valamint jelentéstételi és beszámolási kötelezettségeket megállapító rendelkezései már 2024. január 1-jétől hatályosak. A DLA Piper Hungary szakértői összefoglalták a jogszabályban előírt fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségeket, illetve, hogy azok milyen feladatokat jelenthetnek a törvény hatálya alá tartozó vállalkozásokra.

Cikk

„Magyar Falu Program keretében a kistelepülési üzletek működési támogatása 2023” pályázat keretében az egyik ügyfelem kapott támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től költségek fedezetére (bérköltség, könyvelési költség stb.). A kapott összeg beleszámít-e az iparűzésiadó-alapba, illetve az szja-alapba? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.

Cikk

Az MNB 10–10 millió forint bírságot szabott ki az ERSTE Bankra és az MBH Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és – megfelelő eljárásokkal, kontrollokkal való – csökkentése kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A vizsgált piaci szereplők többek között a gyanús esetek bejelentése, a belső ellenőrzési és információs rendszer szűrési gyakorlata kapcsán vétettek hibákat. A feltárt problémák ugyanakkor nem érintik az intézmények megbízható működését.

Cikk

Egy, a régi kata törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó 2022.09.01-én (a régi katázás megszűnésekor) az átalányadózást választotta. Megfelel az új kata szabályainak. Mikortól léphet át az új kata alá? Meg kell várnia 2024. szeptember 1-jét, él a 2 éves tiltó szabály? Milyen módon tud kilépni év közben az átalányadó alól és átlépni az új katába? Olvasónk kérdésére szakértőnk válaszolt.

Cikk

„2016. július 1. óta van/volt nyugdíj-szolgáltatásokra irányuló megállapodásom. Ez megszüntetésre került, mert hónapokig nem fizettem a szükséges befizetést” – írta olvasónk, majd így folytatta: „Mint utóbb kiderült, ez szerencse :-) mivel az új megállapodás megkötésére irányuló kérelmem során a Vármegyei Kormányhivatal megállapította, hogy biztosítási jogviszonyom van egy kft.-nél. Ezt az első megállapodás megkötésénél elmulasztották ellenőrizni, én részemről pedig ez jóhiszeműen fel sem merült; nem is kötöttem össze a két témát, mivel a kft. érdemi tevékenységet évek óta nem végzett. A cégben az elmúlt hét évben tevékenység szinte nem volt. Azért kötöttem a megállapodást, mert a fent jelzett időponttól (pontosan 2016 május 31-étől) magyar munkáltatóval munkaviszonyom nincs, külföldön dolgozom, viszont munkaviszonyom jogi státuszából adódóan az adott országban állami egészség-, és nyugdíjbiztosításom sincs, illetve munkáltatómnak sincs sem állami, sem magán nyugdíjcélú megtakarítási programja. Tehát eddig jóhiszeműen abban a hitben voltam, hogy a jelzett megállapodással legalább az elismert magyar évek ’ketyegnek’, mely nyugdíjba vonuláskor akár Magyarországon, akár az EU-ban érvényesíthető. Kérdéseim: A kormányhivatal érvelése helytálló-e, a megállapodásom valóban semmis? Lehetne-e, kellene-e valamit lépni? Amennyiben nem, és csak annyi marad, hogy a nyugdíjbiztosító a korábbi befizetéseket visszautalja? A céges státusz, annak ellenére, hogy nyugdíjjárulék befizetés nincs, szolgálati idő?” Olvasónk kérdéseire Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.

Cikk

Országos érdekvédelmi szervezet saját tulajdonú ingatlanja általa nem használt részét bérbe adja, a bérbeadásból származó bevétel meghaladja az összes bevétel 15 százalékát. A vonatkozó jogszabályokból azt olvastam, hogy így társaságiadó-kötelezettsége keletkezik. Kérdésem: mi a társasági adó alapja: a teljes bevétel, vagy a kedvezményezett összeg feletti rész? A társaságiadó-alapot az általános szabályok szerinti adóalap-módosító tételekkel lehet-e módosítani (értékcsökkenés, rezsiköltség stb.)? Mi az iparűzésiadó-alap? Olvasónk kérdéseire Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink