163 találat a(z) fogyasztóvédelem cimkére

Cikk

Jól belehúzott a kormány, ontja magából a kormányrendeleteket: a Magyar Közlöny 114. számában 21 kormányrendelet jelent meg a 7 új törvény mellett. Több új jogszabály érinti a fogyasztóvédelmi eljárásokat, az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló csomag tartalmazza – egyebek mellett – a fogyasztóvédelmi törvény módosítását. Változnak az igazságügyi szakértőkre vonatkozó előírások. Átszabja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat szabályozó törvényt a 2024. évi XLIX. törvény, amely a gyermekek védelme érdekében előírja, hogy technikai eszközökkel lehetővé kell tenniük a szolgáltatóknak az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozását. Megjelent a közlönyben a 2023. évi zárszámadásról szóló törvény is.

Cikk

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egymással együttműködve lépnek fel a Temu fogyasztók széles körét érintő jogsértő gyakorlataival szemben. A platform többek között valótlan kedvezmények ígéretével hirdet egyes termékeket, és a vásárlókat nyomás alá helyezi olyan valótlan állításokkal, hogy egyes termékek csak korlátozott mennyiségben vagy meghatározott ideig érhetők el – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Cikk

Megtévesztette a fogyasztókat és ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft. – így döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról, ezért a GVH Versenytanácsa jelentősen csökkentette a kiszabott bírságot – olvasható a GVH honlapján.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) panaszeljárás keretében megvizsgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által feltárt és jelzett árképzési gyakorlatot, az azt alátámasztó bizonyítékokat és megteszi a szükséges intézkedéseket – írja közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.

Cikk

A kormány a légiközlekedésben tapasztalható késések miatt azt várja el a légiközlekedés valamennyi szereplőjétől, beleértve a HungaroControlt is, hogy készítsenek akciótervet, minden információt folyamatosan biztosítsanak az utasoknak, a földi kiszolgálás pedig radikálisan gyorsítsa a folyamatokat – közölte a mai kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Cikk

A több fogyasztót is érintő fogyasztói jogsértések megszüntetése érdekében a fogyasztóvédelemről szóló törvény egyes szervezeteket, köztük az ügyészt feljogosítja arra, hogy a jogsértések megszüntetése érdekében polgári pert indítson a bíróság előtt. Ez az úgynevezett képviseleti kereset. Az ügyész felperes az I.T. Magyar Cinema Moziüzemeltető és Filmforgalmazó Kft. alperes ellen a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmében keresetet terjesztett elő a Fővárosi Törvényszéken, olvasható az ügyészség honlapján.

Cikk

A fogyasztóvédelemről szóló törvény 2023. június 25-e óta teszi lehetővé új jogvédelmi eszközként a fogyasztók kollektív érdekeit védő képviseleti kereset benyújtását. A képviseleti kereset alapján a közérdekvédelmi ügyész akár több ezer vagy százezer fogyasztó jogait érvényesítheti, és a fogyasztók kára úgy térülhet meg, hogy a bírósági perben nem kell részt venniük. A perindításra jogosult szervezetek közül elsőként az ügyészség élt ezzel a lehetőséggel, képviseleti keresetet nyújtott be a fogyasztók védelmében az Alza.hu Kft. ellen, olvasható a Jogi Fórum oldalán.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban. A versenyhivatal értékeli a beadványokban foglaltakat, illetve részletes adatgyűjtést végez, és ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket a magyar fogyasztók védelme érdekében, indokolt esetben versenyfelügyeleti eljárást indít – közölte a versenyhatóság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület adománya utáni ajándékozási illeték

Pölöskei Pálné

adószakértő

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink