185 találat a(z) fogyasztóvédelem cimkére

Cikk

A fogyasztóvédelem által ellenőrzött 120 kozmetikai termékből hatot kivontak a forgalomból: két-két sampon és natúrkozmetikum, egy-egy folyékony szappan és pipereszappan mikrobiológiai szennyeződést tartalmazott vagy címkézése nem volt megfelelő, de akadt olyan is, amelynek lejárt a minőség megőrzési ideje – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

Cikk

Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében. A fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12-öt vont ki a forgalomból – közölte az ITM.

Cikk

A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata – mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 reggeli műsorában.

Cikk

Huszonöt vizsgált fényfüzér nem felelt meg a minőségi követelményeknek, míg a szaloncukroknál csak egy esetben találtak kifogást a fogyasztóvédelmi a revizorok a november végén kezdődött karácsonyi ellenőrzéssorozat során – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Cikk

A következő hetekben ugrásszerűen nő az online vásárlások száma, amelyek során érdemes figyelembe venni a fogyasztóvédelmi hatóság, az NFM internet laboratóriuma és az Európai Fogyasztói Központ tapasztalatait, próbavásárlásainak tanulságait – írja tájékoztatójában az NFM.

Cikk

A fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak aránya 14 százalékra csökkent idén a korábbi 54 százalékról, a jelentős javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn.

Cikk

Útmutatót adott ki kedden az Európai Bizottság az uniós élelmiszerjog és fogyasztóvédelmi jog kettős minőségű élelmiszerekre történő alkalmazásáról. A tagállami hatóságok 2018 első negyedévében egységes módszer alapján vizsgálhatják a gyanús termékeket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva megszűnése

Lucz Zoltánné

adószakértő

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink