185 találat a(z) fogyasztóvédelem cimkére

Cikk

Egy sportszer-kereskedelmi lánc arculatával és nevével visszaélő webáruházat tett elérhetetlenné a fogyasztók védelme érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Budapest Főváros Kormányhivatala közreműködésével – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével a tavalyi évben is folyamatosan vizsgálta a gyermekek védelmére vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok betartását. Míg az alkoholtartalmú italokkal történő kiszolgálás tilalmának megsértése miatt 362 millió forint bírság kiszabására került sor, addig a reklámszabályok és a kereskedelmi előírások megsértése miatt 20 millió forint bírságot róttak ki a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai. A vizsgálatok 2026-ban is folyamatosak – olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára. Az akkreditált laboratóriumi ellenőrzések eredményei alapján indokolt esetben sor kerül a veszélyes termékek forgalomból történő kivonására, olvasható az NKFH oldalán.

Cikk

20 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a csehországi székhelyű RONDOgo s.r.o. (Rondogo) vállalkozásra. Az online nyereményjátékokat, illetve különböző kedvezményeket hirdető cég számos ponton megsértette a fogyasztóvédelmi szabályokat, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A Rondogo a határozat meghozatalát megelőzően késleltette az eljárás lezárását, ezért a GVH Versenytanácsa 2 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a cégre, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

A Magyar Közlöny december 23-án megjelent 157. számában egy törvényt, 28 kormányrendeletet és több minisztériumi rendeletet, kormányhatározatot hirdettek ki. A jogszabályok érintik többek között a kötelező egészségbiztosítás ellátásait, a tanárbéremelést, az adóigazgatási eljárást, az agrárgazdaságok átadásáról szóló jogszabályokat, az otthontámogatást, a közúti közlekedés szabályait, földügyi tárgyú rendeleteket, fogyasztóvédelmi tárgyú rendeleteket, kiegészítő szociális pótlék kifizetéséhez kapcsolódó támogatásokat, a szakképzésről szóló jogszabályokat.

Cikk

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma. Az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek. Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van – tette közzé honlapján az NKFH.

Cikk

Az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 24 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el fogyasztóvédelmi tárgyú törvényeknek a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását és jogharmonizációt célzó módosítását.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat – derül ki az NKFH sajtóközleményéből.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezése nyomán több itthoni utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos egyes korábbi szerződési feltételein. A piaci szereplők együttműködésének köszönhetően a szerződéses kikötések a fogyasztók számára egyértelművé váltak – olvasható az MNB közleményében.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelten kezelik a közszolgáltatások – villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatások – ellenőrzését, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. Így a fogyasztóvédelmi tevékenység ezen területe évek óta a hatóság egyik legfontosabb vizsgálati fókusza. Az idei év első hat hónapjában összesen 1383 fogyasztói beadvány érkezett a kormányhivatalokhoz, melyek tartalmi vizsgálata azt mutatja, hogy a legtöbb panasz számlázással és elszámolással kapcsolatban érkezett, olvasható az NKFH honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva megszűnése

Lucz Zoltánné

adószakértő

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink