hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Május végétől tilos lesz 18 éven aluliaknak energiaitalt eladni

  • MTI/Adózóna

Egyhangúlag, 174 támogató szavazattal elfogadták a parlamenti képviselők a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében tilos a tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalnak energiaitalt értékesíteni, illetve őt azzal kiszolgálni.

A szabályozás megsértőire ugyanazok a szankciók vonatkoznak, mint az alkoholtartalmú ital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék értékesítésére vonatkozó szabályok megszegőire. A fogyasztóvédelmi hatóság egy évre megtilthatja az adott termékek forgalmazását, a tiltó rendelkezések 3 éven belüli ismételt megsértése esetén pedig elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet legfeljebb harminc nap időtartamra történő ideiglenes bezárását.

Az indoklás szerint a 18 év alatti korosztályban folyamatosan növekszik az energiaitalt fogyasztók aránya, a közelmúltban készült felmérések szerint a középiskolás és felső tagozatos diákok 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt energiaitalt. Az elmúlt években több száz olyan eset volt, amikor energiaital túlfogyasztása miatt fiatalok orvosi ellátásra szorultak.

A rendelkezésre álló szakértői álláspontok – Magyar Kardiológusok Társasága, Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – egybehangzóan állítják, hogy a fiatalok túlzott energiaital-fogyasztása a szív- és érrendszerre gyakorolt hatás következtében jelentős veszélyt jelent az egészségre. Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása végleges károsodást okozhat a májban, a szívben és a vesében is – olvasható az indoklásban.

A törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt.-ből egyszemélyes kft.

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Tulajdonos felelőssége

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Egyéni vállalkozókat milyen képesítéssel lehet könyvelni?

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink