Csörgőket vizsgált a fogyasztóvédelem: nem vizsgáztak jól a játékok, minden második megbukott

  • adozona.hu

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére. Az éves vizsgálati program keretében ezúttal a legkisebbek egyik leggyakoribb játékát, a csörgőket vette a Hatóság górcső alá. Az eredmények aggodalomra adnak okot: a felmért termékek több mint fele nem felelt meg a biztonsági előírásoknak, olvasható az NKFH honlapján.

A felmérés célja a nem biztonságos gyermekjátékok kiszűrése, a jogellenes forgalmazás feltárása, valamint a jogkövető magatartás kikényszerítése volt, különös tekintettel a játékok jelöléseire és használati útmutatásaira. A vizsgálat során 20 különféle csörgőt ellenőrzött a hatóság a kereskedelmi forgalomban. A mintavétel kockázatalapú volt: olyan játékokat választottak, amelyek kialakításuk vagy anyaghasználatuk alapján különösen veszélyesek lehetnek a gyermekek számára.

A csörgők esetében több kockázatforrás is előkerült:

  • A kemény, rideg műanyagból készült játékok ütésre vagy leejtésre eltörhetnek, a keletkező éles darabok pedig sérülést okozhatnak.
  • Az eltört csörgőkből kikerülő apró műanyag golyók fulladásveszélyt jelentenek.
  • Néhány játék túl hosszú részeket tartalmaz, amelyek hányást idézhetnek elő, és szintén fulladásveszélyesek lehetnek.
  • Több plüss csörgő esetében a varratok elszakadtak, a szálas töltőanyag szabaddá vált, amely a csecsemő szájpadlására tapadhat.

Egyes játékok halmozottan is tartalmazták ezeket a hibákat – volt olyan csörgő, amely egyszerre tört el, váltak ki belőle kis alkatrészek, és szakadása révén a töltőanyag is hozzáférhetővé vált.

A csörgők feliratozása is súlyos hiányosságokat mutatott. A 20 termék közül 7 nem felelt meg a címkézési előírásoknak. Előfordult például, hogy a játékra 3 év alatti gyermekeknek való tiltás volt feltüntetve – miközben a csörgő kifejezetten csecsemőknek készült. Többször csak angol nyelvű figyelmeztetések szerepeltek a címkéken, magyar nyelvű tájékoztatás nélkül.

Az NKFH Mechanikai és Villamos Laboratóriuma által kockázatértékelés alapján végzett vizsgálatok szerint 11 csörgő (55%) nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek. A kifogásolt csörgők súlyos kockázatot jelentenek a gyermekek biztonságára, mivel a rendeltetésszerű használatuk során olyan részek válhatnak le vagy szabadulhatnak ki, amelyek a gyermek szájába kerülve elakadhatnak a légutakban – súlyos, akár végzetes kockázatot jelentve.

A megállapított termékbiztonsági kockázatok miatt a területileg illetékes kormányhivatalok megtették a szükséges intézkedéseket: a veszélyes játékokat kivonják a forgalomból, és elrendelték visszahívásukat a vásárlóktól is.

A szülők szerepe is fontos

A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a szülők is sokat tehetnek gyermekük biztonságáért. Minden esetben érdemes átolvasni a címkéket, és meggyőződni arról, hogy a játék anyaga, felépítése megfelel a korcsoportnak. Ha gyanús vagy sérült játékot észlelnek, azt érdemes jelenteni a hatóságnak.

A vizsgálat tanulsága egyértelmű: még a legegyszerűbb játéknak tűnő termék is hordozhat súlyos veszélyeket – különösen, ha kisgyermekek kezébe kerül.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személygépjármű-értékesítés – áfa

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Áfa kérdése generálkivitelező esetén

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

DIMOP PLUSZ támogatásból megvalósuló eszközbeszerzés áfája

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink