Cafeteria Kérdés
Kizárható-e-munkavállaló a cafeteria juttatásból valamilyen szempont alapján?
Kizárható-e-munkavállaló a cafeteria juttatásból valamilyen szempont alapján?
Az MKB SZÉP-kártya birtokosai a 2011-es keretnek mindössze 2 százalékát nem használták fel, így csak 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak - közölte az MKB Bank hétfőn.
Az Országgyűlés lezárta az önálló képviselői indítványként benyújtott, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/11398 törvényjavaslat általános vitáját, amely többek között módosítaná az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényt is. A javaslat úgy egészítené ki az Erzsébet-utalvány fogalmát, hogy az a kifizetőt terhelő adó mellett vagy adómentesen adható, meghatározott termékek vásárlására, szolgáltatások igénybevételére is alkalmas legyen.
Megcsappant azon cégek aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak. A következő egy évben a hazai kkv-k mindössze 42 százaléka tervez alkalmazni természetbeni juttatást. A különböző cafeteria elemek alkalmazásának gyakoriságát tekintve az élen az Erzsébet-utalvány áll, melyet a közlekedési költség térítése és a SZÉP Kártya követ.
Megegyezett a kormány a szakszervezetekkel a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól. A megállapodást Hende Csaba honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum tagjai szerdán írták alá a Honvédelmi Minisztériumban (HM).
Az idén a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), valamint az Erzsébet utalvány volt a cafeteria-rendszer legnépszerűbb eleme, és míg nyugdíjpénztári juttatást egyre kevesebben választanak - derül ki a c1 cafeteria, béren kívüli juttatási rendszereket működtető cég legfrissebb felméréséből.
A kisebb méretű kis- és középvállalkozások (kkv) körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobbaknál viszont továbbra is népszerű. A cafeteria-elemek közül változatlanul az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a leggyakoribb - derül ki a kkv-vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.
Ez a juttatás adómentesen 50.000.-Ft értékhatárig adható. Az a kérdésem, hogy egységesen kötelező adni, vagy lehetséges , hogy 2 db éves bérletet vesz a munkáltató, és bármelyik dolgozója igénybe veheti? Ebben az esetben 2x50.000.-Ft-ot lehet-e elszámolni adómentes juttatásként?
Bejelentette a francia Le Chéque Déjeuner utalvány-kibocsátó cég, hogy felfüggeszti magyarországi értékesítési tevékenyégét, az utalványok birtokosai 2013. május 31-ig használhatják fel azokat, az elfogadóhelyektől pedig azt kérik, hogy az utalványokat június 30-ig váltsák vissza a megszokott szabályok szerint.
A Le Cheque Déjeuner Kft. által kibocsátott utalványok - amelyeket a munkavállalók béren kívüli juttatás formájában kaptak - május 31-ig válthatók be, mivel a társaság kivonul az országból - írta az index.hu a cafeteriatrend.hu-ra hivatkozva.
A béren kívüli juttatások költsége ugyan emelkedett az idén, és általánosságban elmondható, hogy a szabályozás mind a munkavállalók, mind a munkaadók hátrányára változott, azonban van néhány cafeteria elem, amely adómentesen adható - hívja fel a figyelmet a MAZARS adótanácsadó cég szerdai közleményében.
Több céggel is tárgyal a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az új Erzsébet-utalványok elfogadásáról - írja a keddi Világgazdaság.
Az interneten kering egy tévhit, mely szerint az úgynevezett „cafeteria-trükkel” könnyen kikerülhető a munkabér vagy más járandóság közterheinek egy része vagy akár egésze. Az ötletgazda szerint a megoldás a magánszemélynek adott olyan kedvezményes vagy adómentes adózású utalvány-juttatás, amelyet az utalvány forgalmazója némi jutalék ellenében közvetlenül a magánszemélytől vált pénzre. Bizonyos cégek már hirdetnek is ilyen konstrukciókat, sőt „utalványtőzsde” is létezik. Úgy tűnik, a „trükk” még nem érte el a hatóságok ingerküszöbét, de csak idő kérdése, hogy a NAV ellenőrzési kampányt indítson, akkor pedig pórul járhatnak azok, akik felülnek az effajta adókímélő buzdításnak.
Tisztelt Szakértő!Egyszemélyes Kft. tagja és egyben ügyvezetője, aki rendelkezik 36 órát meghaladó munkaviszonnyal egy másik társaságnál, illetve az említett Kft-vel sem munkaviszonyban, sem megbízási jogviszonyban nem áll, jövedelmet a Kft-ből nem vesz ki (a Kft. egyetlen jövedelemforrása 1 db ingatlana bérbeadása). Kaphat-e cafetéria elemeket, illetve pl. adómentes kulturális szolgáltatást 50e Ft értékben? Válaszát előre is köszönöm!
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől