141 találat a(z) biztosító cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Kft. partnerünk 2017 elején két magánszemélytől megvásárolta egy zrt. részvényeinek jelentős részét. A tranzakcióval kapcsolatban előzetesen nem jeleztük a vevő felé, hogy a felmerülő szja és eho összegét le kell vonniuk a vételárból és ezt a vételár kiegyenlítését követően a 08-as bevallásban sem számfejtettük. Az éves zárásnál észleltük a hibát, amit jeleztünk a cégnek. A szükséges önellenőrzést elkészítettük, a le nem vont adó összegét az eladóktól a cég visszakapta. Felelősségbiztosítónk felé bejelentettük a kárt, azonban arra hivatkozva, hogy adótanácsadás nem szerepel a két fél között létrejött szerződésben, elutasították azt. A szerződés idevágó része: "a kapcsolódó törvények – különös tekintettel az adótörvényekre – és a kormányrendeletekben előirt főkönyvi és részletező nyilvántartások vezetése, beszámolók és bevallások határidőre történő elkészítése, az adó- és járulékfizetésekhez kapcsolódó banki átutalásokhoz lista, vagy a banki átutalási megbízások elkészítése". Tekintettel arra, hogy a 08 önellenőrzésére volt szükség, véleményünk szerint nem helytálló a biztosító megállapítása. Kérem véleményüket fentiekkel kapcsolatban. Köszönettel,

Cikk

A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2018. évben káresemény következett be a kft. tulajdonában álló ingatlanban (Az egész tetőtér kiégett, minden megsemmisült.) A biztosító átutalta a kártérítést (50 millió forint). Ezen biztosítónál számlával nem kellett igazolni a kiadásokat a helyreállítási költségről. A kft. a helyreállítással kapcsolatosan rendelkezik anyagszámlákkal, munkadíjról számlákkal, mindenből újat kellett venni (berendezések, eszközök, bútorok, irodaszerek, gépek…) A kártérítés teljes összegét 2018. évben megkapta a kft., de a helyreállítás 2018. évben nem fejeződik be 100 százalékban. A kérdésem az lenne, hogy mi helyes számviteli elszámolása az ügyletnek, társasági adóban hogyan viselkedik illetve az ingatlan meglévő könyv szerinti értékét kell-e módosítani? Esetleg egyéb tudnivaló van-e ezzel kapcsolatban? Várom válaszukat! Üdvözlettel;

Cikk

Trendszerűen emelkedik a viharos napok száma Magyarországon, gyakoribbá váltak a viharkárok, az Union Biztosító idén júliusban végzett országos felmérésében a válaszadók 26 százaléka mondta, hogy az elmúlt öt évben már volt viharkára – közölte a biztosító az MTI-vel.

Cikk

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az autóbuszos személyszállítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjainak egyidejű, nagyarányú emelése miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet. A tárca ezért mielőbbi egyeztetésre és vizsgálatra kérte fel az ügyben hatáskörrel rendelkező Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit – közölte az NFM csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának drasztikus, akár 300-400 százalékos növekedése miatt az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács április 18-án párbeszédre hívta a felügyeletet és a biztosítótársaságokat. Az eseményen azonban a biztosítótársaságok képviselői nem jelentek meg. Az autóbuszos személyszállítók a helyzet rendezése érdekében a felügyeleti szervek és a kormány beavatkozását kérik.

Cikk

A jegybank összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet-kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

Kérdés

Egyéni vállalkozó tehergépjárműjével kisebb balesetet okozott. A biztositó felajánlotta, hogy a károsultnak kifizetett kár összegét megtérítheti, ebben az esetben a kötelező felelősségbiztosítás besorolás szerinti összege nem változik. Összegszerűségében a vállalkozó számára ez volt a kedvezőbb. Kérdésem az lenne, hogy az igy kifizetett összeg költségként elszámolható-e? Köszönöm a segítséget.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy autószerelő cég saját autóját baleset érte, amelyen van casco biztosítás. Milyen módon tudja a saját autó szervizelésének a költségeit elszámolni a biztosítóval? Számlát állít ki saját magának? És még érdekelne, hogy számvitelileg hogy tudja a cég ezt a költséget elszámolni? Köszönöm a segítséget.

Cikk

Az MNB kötelezte az Allianz Hungária Biztosítót, hogy a jogszabálynak megfelelően változtassa meg a 2018. január 1-jétől érvényes kgfb-tarifáját és tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki rá. A biztosító – kármentes vezetőkre vonatkozó – egyik tarifálási eleme révén ugyanis egyes újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő élethelyzetre vonatkozna: Egy társaság nyílt végű pénzügyi lízing konstrukcióban lízingel egy gépjárművet, melynél miután lejár a lízing futamideje, a cég a maradványértéken az ügyvezetőt (mint magánszemélyt) jelöli meg a gépjármű megvásárlójának. A gépjármű eredeti lízingkori beszerzési ára 9 millió forint körül volt, a maradványérték 2 millió forint körül, melyen tehát az ügyvezető megszerzi a gépjárművet. Az ügyvezető ugyanakkor jóváhagyja, hogy a gépjármű üzembentartója a cég legyen továbbra is, annak ellenére, hogy a tulajdonos ő marad. Ezzel az ily módon az ügyvezető tulajdonába, de a cég üzembentartói jogkörébe került gépjárművel karambol történik, melynek során az autó totálkáros lesz. A biztosító által fizetendő térítés hozzávetőleg 3,6–4 millió forint körül lesz. Ezt a térítést feltételezésem szerint az ügyvezető kell megkapja, hiszen az autó totálkárra tört. Viszont ha az ügyvezető kapja ezt, akkor keletkezik szja kötelezettsége a részére folyósított kártérítésből eredően? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Biztosítótársaságnál jutalékért dolgozó fizetésének egy részét speratív jövedelemként kapja meg. Ezért a dolgozó korábban megdolgozott. Amikor aktuálissá válik a kifizetés, megvonhatja-e akár csak egy részét is a munkáltató? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem részére a munkáltatója sok évvel ezelőtt olyan életbiztosítást kötött, amelynek volt rendszeres(éves) díja, illetve lehetett rá eseti befizetéseket is teljesíteni. Az életbiztosításnak nem volt lejárati ideje (élethosszig tartó), de a visszavásárlásra lehetőséget adott a szerződés. Induláskor a szerződő a munkáltató volt. Ekkor a munkáltató részére a rendszeres díj adómentes volt, az eseti befizetések után pedig, mint egyes meghatározott juttatás után az adókat a munkáltató megfizette. Aztán pár év múlva szerződésmódosítás történt, ahol már a magánszemély ügyfelem lett a szerződő. Ekkor már befizetés nem történt. 2016-ban a magánszemély megszüntette a biztosítási szerződését, és a biztosító levonta a személyi jövedelemadót a visszavásárlási értékből, és kifizette az szja-val csökkentett összeget a magánszemélynek. A magánszemélynek kiadott igazoláson pedig a biztosító jelezte, hogy a kifizetést még 27 százalék eho terheli., amit a magánszemélynek kell rendezni. Időközben a NAV által elkészített bevallástervezet (mivel a magánszemély nem változtatott rajta) véglegessé vált. Ebben azonban az ehonem lett előírva. Kérdésem: ilyenkor önellenőrzéssel kell-e korrigálni a bevallásomat? A biztosítónak volt-e erről az eho-kötelezettségről adatszolgáltatási kötelezettsége? Ha igen, milyen nyomtatványon kellett (volna) a biztosítónak erről adatot szolgáltatni? Köszönettel: Baáné Balogh Éva

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink