141 találat a(z) biztosító cimkére

Cikk

Bármilyen előrelátóak is legyünk, a koronavírus-járvány hatásával aligha lehetett számolni. Ez azt jelenti, hogy az élet számos területén alapvető változások következtek be, tömegek megélhetése vált kérdésessé, sokan azt sem tudják, mi lesz velük holnap. A Bank360.hu arról kérdezte a biztosítókat, milyen könnyítésekkel próbálják a járvány miatt nehéz helyzetbe került ügyfeleket segíteni.

Cikk

Függesszék fel osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetéseiket a magyarországi biztosítók, a javadalmazási politikájukban szereplő változó javadalmazások teljesítését pedig halasszák el – kezdeményezte friss, a piaci szereplőknek szóló vezetői körlevelében az MNB. Az európai biztosításfelügyeleti hatóság nemrég hasonló elvárásokat fogalmazott meg.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nyílt végű pénzügyi lízinges személyautó javítását biztosító nettó + féláfa összegben téríti. Ha 100 százalékban – útnyilvántartással alátámasztva – céges használatú az autó a kft. a teljes áfát levonásba helyezheti vagy csak az 50 százalékot? Köszönöm válaszát!

Cikk

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) állásfoglalása szerint a hitelmoratórium kizárólag a hitelekre – pl. lakáshitel, személyi kölcsön, babaváró hitel, áruhitel, hitelkártya, lízing – vonatkozik, így nem terjed ki a hitelhez kapcsolódó biztosítási szerződésekre. Ezért a hitelfedezeti biztosítások díját a hitelmoratórium alatt is tovább kell fizetni, máskülönben a biztosító felmondhatja a szerződést, olvasható a Bankmonitor.hu elemzésében.

Cikk

Több százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják fel a biztosítók. A rossz sofőrök ajánlatát is kötelező befogadni a biztosítóknak, amelyek – érthetően – nem kapkodnak az ilyen ügyfelek után – írja a napi.hu.

Cikk

A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes biztosítással felkészülni a váratlan esetekre – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy személygépkocsi maradványértékét megvásárláskor, 2008-ban 1millió forintban állapítottuk meg. Értékcsökkenést 5 évig számoltunk el. A gépjármű egy baleset következtében annyira megsérült, hogy totálkárosnak nyilvánították, 30 000 forintra értékelte a biztosító, így roncsként kerül majd értékesítésre. Év végén milyen értéken kell szerepelni a mérlegben? Lehet a maradványértéket módosítani? Ha igen, hogyan? Köszönöm válaszát!

Cikk

Már kalkulálhatók az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai a MABISZ Díjnavigátoron, és a mabisz.hu-n tanulmányozhatóak az új fedezetlenségi díjak is, amelyeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleménye.

Cikk

Október 31-éig, azaz legkésőbb a mai napon kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket erről szolgáltatójuk értesített. Adategyeztetés hiányában novembertől a banki ügyfelek például nem kezdeményezhetnek új tranzakciót a számlájukon, egészen addig, amíg nem tesznek eleget egyeztetési kötelezettségüknek.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nyugdíjas katás vállalkozó vagyok. Az alábbi kérdéseimre szeretnék választ kapni: 1.) Évek óta egyetlen szerződött partnertől (biztosítótól) kapok havonta két esetben jutalékot. Amennyiben több mint egy hónapig (kb. fél évig) szüneteltetem a vállalkozásomat, be kell azt jelenteni a biztosító felé? 2.) A szüneteltetés alatt utalhatja-e a havi két folyamatos jutalékot a biztosító? (Tényleges tanácsadói munkát nem végzek, de a szerződés szerint a folyamatos jutalék jár.) 3.) A szüneteltetés tartama alatt, kell-e fizetni a havi 25 ezer forintot, illetve a 25 ezer forint iparűzési adót? 4. Kell-e fizetni a kamarai tagdíjat? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Cikk

2017 júniusa óta hatályos a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) rendelkezése, miszerint a törvény hatálya alá eső intézményeknek legkésőbb máig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük ügyfeleikről. A törvény módosításával a határidő 2019. október31-ére változott – hívja fel a figyelmet közleményében az MNB.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy cég, akinek vevő követelése van áruszállításból. Ennek az értéke 70 millió forint. Kintlévőségekre biztosítást kötött a cég. A vevő nem tudott fizetni, így a biztosító az "egész követelést magára engedményezte", önrész levonásával csökkentett értéket térítette, azzal, hogy amennyiben be tudja szedni a teljes összeget, úgy az önrész összegét is megtéríti a későbbiekben. Jelenleg a könyvelés: 311/911, 467 70 millió 862/311 köv. ksz értéke 70 millió (átvezetés egyéb ráfordítások közé az engedményezett teljes összeget) 368/962 köv. értékesítés 65 millió (ennyit fizetett a biztosító) 384/368 beérkezett az összeg 65 millió Az önrész összege is elszámolásra került a teljes követelés átvezetésével a ráfordítások közé. 1. Kell-e valamit könyvelni arra való hivatkozással, hogy esetlegesen az önrész is megtérül a későbbiekben vagy sem, és helyes-e a könyvelés? 2. Elismert költség lesz-e az elszámolt önrész összeg a tao-ban vagy kell módosítani az adóalapot? Az adós még nincs felszámolás alatt, de hamarosan odakerül, és a követelés már több, mint 365 napja fenn fog állni a 2019-es mérleg készítéskor. Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy társasház. A társasház az AEGON biztosítónál kötötte meg a biztosítást a társasházra. Az AEGON-nál képviselőként a társasház egyik tulajdonosa van bejelentve, viszont a társasáz közös képviselője nem ő. A díjfizetésekről és a káreseményekről év végén a biztosítónál bejelentett képviselő nem ad a társasház részére kimutatást. Két évvel ezelőtt az történt, hogy a saját lakásában felújítás történt, ekkor a biztosítónál kártérítést igényelt, de hogy milyen címen és mennyit kapott, azt a társasház többi lakója nem tudja, mivel erről tájékoztatást nem kaptak, a káreseményt az akkori közös képviselőnek nem jelentette. Kérdésem: a társasház beszámolójának alapját képezi-e a biztosító díjfizetése, illetve a kártérítés? Köszönöm a válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Számviteli és adózás szempontjából szeretném az alábbiakban a segítségüket kérni. Autószerelő-műhely karambolos gépkocsik javítását is elvállalja, melynek költségét valamely biztosító társaság fizet ki. A biztosítónak benyújtott számla alapján kellene a teljes összeget kifizetnie, de mindig lehúz bizonyos tételeket, illetve avulást számol az alkatrészekre. Így csak részösszeget utal a gépkocsijavító társaság részére. Ezeket a tételeket a gépkocsi-tulajdonos sem hajlandó kifizetni, mert a karambol miatt kellett az alkatrészeket kicserélni és mivel biztosítása mindent fedez, nem fizeti ki a különbözetet. Így mindig fennmarad néhány tízezer forintos követelés, amit biztos, hogy nem fog kifizetni senki sem, és ezt már a kárrendezéskor lehet tudni. Mi a teendő ezzel az összeggel? Ráfordításként el kell számolni és adóalapot kell növelni, így az alkatrész árát sem kapta meg az autószerelő-műhely és még adóalap-növelő tétel is lesz? Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink