hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tetősérülés, jégverés, villámcsapás, beázás: itt az első összesítés a vasárnapi viharkárokról

  • adozona.hu

Szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett a biztosító társaságokhoz az augusztus 6-ai, vasárnapi vihar okozta károkkal kapcsolatban. A leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jelentettek be az ingatlantulajdonosok – tette közzé az első összesítést a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A múlt vasárnapi hidegfront hatalmas viharral érte el az országot, a szerda délig bejelentett károk száma elérte a 8 ezret, a becsült kárérték pedig megközelítette a 600 millió forintot. A 8 ezres darabszám csupán a lakossági ingatlanokat érinti, a jelzések szerint jelentős károk keletkeztek egyes középületekben is, illetve fakidőlések, valamint jégverés következtében sok helyen gépjárművek is sérültek.

Több biztosító jelezte, hogy már a hétfői napon átcsoportosította kárfelmérő szakembereit a különösen érintett területekre annak érdekében, hogy mielőbb meg tudják kezdeni a károk felmérését. Becslésük szerint a kárdarabszám még jelentősen emelkedhet, mivel sokan még jelenleg is a kármentést végzik, ideiglenes fedést helyeznek a sérült tetőkre, illetve vízmentesítik az elöntött alagsori helyiségeket, és csak azt követően fordulnak a biztosítóhoz.   

A legsúlyosabb károk Békés megyében történtek, a bejelentések száma már most meghaladja az 1600-at. A településeket illetően Orosháza, Püspökladány, illetve a főváros volt leginkább érintett. Sok helyen a tető sérülését követően súlyos beázások történtek az ingatlanokban. A dió nagyságú jég a gépjárművekben, az ingatlanok tetőszerkezetében, azok homlokzataiban és a redőnyökben okozott kárt.  

A leggyakoribb károkként a biztosítási szakemberek a vihart, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, valamint a beázást jelölték meg.

A vasárnapi viharban helyenként rendkívül erős villámtevékenységet mértek a műszerek. Direkt villámcsapások-károk is történtek: több helyen keletkezett tűz a villámcsapást követően. Igen sok helyről jelentettek a villámcsapások másodlagos – indukciós – hatása miatt bekövetkezett káreseményt, számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, illetve háztartási készülékek sérültek meg vagy mentek tönkre.

A hazai biztosító társaságok 2010 és 2016 között 330 ezer esetben, összesen több mint 25 milliárd forintot fizettek ki villámcsapások okozta károkra. A kárstatisztikákból kiderül, hogy emelkedik a villámcsapások indukciós hatása miatti károk száma. Ennek oka az is, hogy a korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében.

A jelenség fontosságát és gyakoriságát felismerve, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és a Magyar Biztosítók Szövetsége közös ajánlást dolgozott ki a túlfeszültség okozta károk megelőzésére. Az ajánlás elérhető a MEE és a MABISZ honlapján.     

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink