Üzemanyagár-változás július 23-ától Cikk
Csütörtökön újabb nagykereskedelmi áremelés érkezik – írja a holtankoljak.hu.
Csütörtökön újabb nagykereskedelmi áremelés érkezik – írja a holtankoljak.hu.
Karbantartás miatti szolgáltatáskiesés lesz – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az erről szóló levél a parlamenti honlapon olvasható – tette közzé az MTI.
2026. július 21-én jelent meg a Magyar Közlöny 2026. évi 95. száma, benne a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló OGY határozat.
A Magyar Közlöny 93. számában kihirdették Magyarország alaptörvényét, egységes szerkezetben, amely tartalmazza a múlt héten az Országgyűlés által elfogadott tizenhetedik módosítást is.
Határozatlan idejű munkaszerződéssel dolgozó férfi a 65. évét betölti 2026. augusztus 2-án. A nyugdíjazását majd csak szeptember hónaptól kéri. A munkáltatója azonban közölte vele, hogy mivel ő augusztus 2. nappal nyugdíjas, ezért megszünteti a munkaviszonyát, nem kívánja továbbfoglalkoztatni. Jogszerűen jár el a foglalkoztató? Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
Adott egy főállású kisadózó egyéni vállalkozó, aki egyidejűleg egyéni vállalkozóként, megbízási jogviszonyban és munkaviszonyban is biztosított. Mely jogviszonya(i) alapján lehet jogosult táppénzre? Előfordulhat-e, hogy kizárólag egyes jogviszonyai alapján jogosult táppénzre, míg más jogviszonyában nem? Dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát – írja honlapján a NAV.
Üzemszünet lesz július 18-án, szombaton – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. július 14-én, a Magyar Közlöny 2026. évi 89. számában egy törvény és hét határozat jelent meg.
A kormány szerdán egész napos ülést tart, és megkezdi a Szent István Vidékfejlesztési Program tárgyalását – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
2026-ban jelentősen átalakult a családi adókedvezmények rendszere. A 30 év alatti anyák kedvezménye összegkorlát nélkülivé vált, megjelent a két gyermeket nevelő anyák kedvezménye, és két lépcsőben a duplájára emelkedett a családi kedvezmény. Cikkünkben végigvesszük, kinek, mi jár, milyen sorrendben érvényesíthetők a kedvezmények, és hogyan használható ki a kedvezményrendszer maradéktalanul akkor, amikor az anya adóalapja a mentesség miatt nullára csökken?
Olajos Marcellt nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagjává és elnökévé Kármán András pénzügyminiszter.
Az Országgyűlés mai ülésén megkezdte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslat általános vitáját, a kormány szerint a hivatallal a demokratikus újjáépítés egyik legfontosabb, történelmi jelentőségű pillérét állítják fel, a Tisza vezérszónoka pedig azt mondta: erre szavaztak és ezt várják el tőlük a választók.
A rendszernek nem a hibája, hanem a lényege, hogy a közbeszerzések túlárazását segíti – áll az Integritás Hatóság friss jelentésében. A korrupciós veszély nem a törvénysértés; épp a szabályok betű szerinti betartása vezet a pénz elfolyásához – írja a hvg.hu.
dr. Juhász Péter
jogász-adószakértő
HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől