1133 találat a(z) bírság cimkére

Cikk

A reklámadó idei tervezett változása kizárólag a törvény korábbi módosításainak kikényszeríthetőségét segíti elő, hatalmas összegű büntetések kivetésével. A reklámadótörvény (2014. évi XXII. törvény) ambiciózus célkitűzése már korábban is az volt, hogy adóztatás alá vonja a Magyarországon le nem telepedett internetes reklámközzétevőket, illetve a nyilatkozatot nem adókat. A jogalkotó idén bekeményített.

Cikk

Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a KEG, az ENEFI, a TR és az EHEP részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátóknak nincs a közgyűlés által elfogadott (konszolidált) éves beszámolója, s ezért április 30-áig nem tették közzé a 2015. pénzügyi évről készített éves jelentésüket. A moratórium az éves jelentések közzétételéig marad érvényben. A jegybank az éves jelentés elmaradása miatt a most felfüggesztett négy tőzsdei céget, illetve az éves jelentés közzétételét szintén elmulasztó Norbi Update Lowcarb Nyrt.-t összesen 27 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a VIKUV Vízkutató és Fúró (VIKUV) Zrt.-re az előző évi árbevétel alapján a maximálishoz közelítő, 10 millió forintos, a GEO-SIVO Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező (GEO-SIVO) Kft.-re pedig a maximális, 542 340 forintos eljárási bírságot szabta ki, mert a vállalkozások szándékosan rosszhiszeműen jártak el az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatkor – közölte pénteken a versenyhatóság.

Cikk

Az MNB ma közzétett határozatában összesen 28,7 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Sopron Bank Burgenland Zrt.-t – többek között – tőkeszámítási, számviteli, eszközminősítési, fedezetértékelési, illetve a tartalékképzési és belső ellenőrzési tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak olyan kockázatokat, amelyek veszélyeztetnék a bank megbízható működését.

Cikk

Bejelentés hiányában végzett tőkepiaci függő ügynöki tevékenységet az Alabama Limit Kft. egy ciprusi társaság részére – állapította meg az MNB, amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétől, s egyben 20 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte – olvasható az MNB közleményében.

Cikk

Az MNB 7,8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OTP Faktoring Zrt.-vel szemben annak több ponton jogsértő panaszkezelési gyakorlata miatt. A társaság egyes esetekben nem rögzítette megfelelően a telefonos panaszokat és jegyzőkönyveket, elmulasztotta a válaszadási határidőket, továbbá a panaszkezelési szabályzatát és nyilvántartását sem a jogszabályoknak megfelelően alakította ki.

Cikk

Az MNB ma közzétett határozatában összesen mintegy 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re, mivel az több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban előírt rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének. A jegybank figyelmeztette továbbá a társaságot – a tőkepiac biztonságos és átlátható működését garantáló – tájékoztatási kötelezettségei jövőbeni betartására.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintra bírságolta a Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft.-t, mert egy tavalyi promóciójában megsértette a szakmai gondosság követelményét, majd a fogyasztók számára indokoltatlanul és hátrányosan változtatta meg a beváltási feltételeket – közölte a GVH csütörtökön.

Cikk

A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán.

Cikk

Megtévesztő gyógyszerreklám miatt 10 millió forint bírságot kapott a SAGER Pharma Szolgáltató Kft., a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a cég valótlanul sugallta, hogy a vény nélkül kapható gyógyszer azonnal hat – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemély személygépkocsi bérbeadása kft.-nek

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kivaalap, behajthatatlan követelés

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink